A HETI HÁFTÁRÁ – PÁRSÁT PÁRÁ

 

                                

                  Új szív, új szellem         

 

                                

"Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és  beviszlek benneteket a saját földetekre. Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekböl a köszívet, és hússzívet adok nektek." [Ezékiel (Jechezkél) 36:24-26.]

 

Az Ezékiellé "magyarosított" Jechezkél ben Buzi a gálut prófétája. Előke­lő papi család sarja, aki fiatalon került Babilóniába: egyes vélemények szerint gyermekként kezdett ott prófétálni. Mások azt állít ják, hogy fiatal­korában papi szolgálatot teljesített a Jeruzsálemi Szentélyben. Innen ered­nének alapos ismeretei a Templom berendezése és a szolgálat részletei felől, és e szerint az álláspont szerint első próféciái még Izrael földjé; hangzottak volna el (Y. Z. Moskovits: Dáát Mikrá).

 

A próféta Babilóniában egy Tel-Aviv nevű városban élt, amely leírása szerint a Kbár-folyó partján feküdt. Ide jöttek el hozzá Izrael vénei, hog. tanácsát kérjék, és derűlátó próféciáit meghallgassák. Ezeknek fő monde­nivalója az volt, hogy ha a zsidók megtérnek, elfordulnak bálványaiktól és felhagynak az amúgy is kudarcra ítélt asszimilációs törekvésekkel, és újra a Tóra népeként fognak élni, akkor az Örökkévaló megkönyörül rajtuk és visszaviszi őket Izrael országába.

 

Jechezkél egyik legismertebb prófáciája a száraz csontok látomása amelyben a próféta a zsidó nép feltámadását jövendöli. Hasonló erejű az Új Jeruzsálem víziója, amelyben pontosan leírja a Harmadik Szentély tervrajzát.

* * *

 

Az idézett prófécia lényege Izrael megtisztulása a gálutban rá rakódott salaktól. Ez köti össze a hetiszakasszal, amelyben a Párá A vörös tehén – fejezetét olvassuk fel. A megtisztulás csak a vörös tehén elégetésekor keletkező hamu segítségével válik lehetővé. Ennek a mitikus folyamatnak nincsen logikus magyarázata. Bölcseink is figyelmeztetnek, hogy a világ népei emiatt gúnyolódnak a zsidókon, mivel az illető hamunak az a különleges tulajdonsága van, hogy tisztává teszi a tisztátalanokat, de ellenkező irányba is hat: a vele foglalkozók meghatározott időre tisztátala­nokká válnak.

 

Hasonlóképpen érthetetlen a nem zsidók számára, hogy az Örökkévaló a próféta tudomására hozza: szétszórta a zsidókat a népek között, mert nem zsidó módra viselkedtek – de egyúttal azt is közli, hogy összegyűjti és hazaviszi őket országukba. Hol itt a logika? Ha megérdemelték a büntetést, miért nyernek bocsánatot?

 

Lássuk, mit mond a próféta, aki a saját bőrén tapasztalta a gálut keserveit!

 

"Így szólt hozzám az Örökkévaló igéje: Emberfia [ez Jechezkél próféciái­nak egyik kedvenc kifejezése]! Amikor Izrael háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előt­tem az életük, mint a havi vérzés. Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. Ezért elszélesz­tettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. …

 

De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent Nevemet, mivel azt mondták róluk: Az Örökkévaló népe ezek? Az Ő országából jöttek?" (Uo. 16-20.)

 

Bölcseink és a klasszikus Biblia-magyarázók igyekeznek valami fénysu­garat felfedezni a borúlátó próféciában. Így ítélik meg azt, hogy az isteni ige a zsidó nép szellemi lezüllését és bálványimádó, idegenmajmoló hajlan­dóságát, ideiglenesként, mulandó betegségként jellemzi, akárcsak a női tisztátalanságot, amely jön és elmúlik. Az effajta alkalmi, ideiglenes tisztátalanság – amelynek mulandóságát a rituális fürdőben való aláme­rülés, a megtisztulás lehetősége is jelzi – gyökeres ellentéte a halott korrigálhatatlan és végleges tisztátalanságának.

 

 A Midrás szerint az Írás azért hasonlítja a zsidó nép tisztátalanságát a női menstruáció okozta ideiglenes tisztátalanság állapotához, mert a nép is hamarosan kikerül ebből az állapotból, és megtisztul. Még a megtisztulás módja is azonos: a nőknek alá kell merülniük a mikvében, a próféta pedig azt mondja:

 

"Tiszta vizet hintek rátok … " (Uo. 25.)

 

A Midrás összehasonlítja      a végleges és az időszaki tisztátalanság állapotát, és megállapítja, hogy lényeges különbség van a kettő között: a főpap,  akohén gádol nem léphet be olyan házba, amelyben halott van, de nem tilalmas számára a tisztátalanság állapotában lévő asszony háza (Tánchumá, M ecorá). Következésképpen a zsidó népnek önmagától, a Tóra szellemétől való elpártolása abnormális, mulandó állapot, és csak idő kérdése, hogy mikor lábal ki belőle.

* * *

y. Z. Moskovits Jechezkél-kommentárja (Dáát Mikrá] szerint a próféta felsorolja a három fő vétket, amelyért a zsidó nép a Szentély pusztulását és a gálutot, a szétszóratást kapta büntetésül: a vérontást, a fajtalankodást – vagyis a Tóra szellemével ellenkező erkölcstelenséget – és a bálvány­imádást. Ez a három bűn rendszerint együtt járt, és a gálut formájában jelentkező megtorlás elkerülhetetlen volt.

 

A további versekben azonban láthatjuk, hogy az isteni sugallat a diag­nózissal egy időben megadja az orvosságot és a gyógymódot is.

"Nem tiértetek cselekszem Én, Izrael háza, hanem szent Nevemért" – vagyis az isteni könyörület nem bírja elviselni, hogy a népek gúnyolják, gyalázzák Izrael népét, hiszen ez Isten Nevének meggyalázásával egyenlő.

 

Kétrétegű gúnnyal találkozunk itt. A népek nem hisznek a szemüknek – "Ez Isten népe? – kérdik. – Hogyan lehetséges, hogy száműzte őket országából, Izraelből?" Másfelől: a gálutban asszimilálódott zsidók nem keltik azt a benyomást, hogy istenes nép lennének. Ez bizony súlyos chilul HáSém – Isten Nevének meggyalázása   így hát az Örökkévalónak, úgymond, nincs más választása, mint hogy a gálut felszámolása által bebizonyítsa: a zsidóság az Ő választott népe. "Akkor megtudják a népek, hogy Én vagyok az Örökkévaló … " (Uo. 23.)

 

 "Izrael nemzeti életének újjáéledése meg fogja tanítani a pogányokat Isten fenségének elismerésé­re." (J. H. Hertz.)

 

        Ebben a helyzetben adja az Örökkévaló az "új szívet és új szellemet", amelyek a zsidóság megújulását, a Tórához való visszatérését biztosíthat­ják

 

Published in: on március 10, 2009 at 8:28 de.  Vélemény?  

A TALMUD BÖLCSEI (6)

 

Rábán Gámliél, az öreg

                                               Aki egy szép pogány nő láttán áldást mondott

 

Hillél unokája, a dinasztia harmadik tagja volt Gámliél, aki a Második Szentély utolsó korszakában, néhány évtizeddel a nagy pusztulás előtt állt a nép élén. Ő volt az első, akinek nevéhez a „Rábán”, „mesterünk” titulus járult, de általában „az öregnek” nevezik, megkülönböztetésül unokájától, a második Gámliéltól, aki a jávnei korszak elején állt a Szánhedrin élén.

Apjáról, Simeonról – aki nagy elődje, Hillél árnyékában élt, s annak halála után lett rövid időre a Szánhedrin elnöke – úgyszólván semmit sem tudunk. Nem maradt fenn tőle sem halachikus döntés, sem ágádá: semmiféle intézkedés. Csupán egy helyen említi a Talmud, ahol megállapítja, hogy „Hilél és Simeon, Gámliél és Simeon voltak a Szánhedrin elnökei az utolsó száz évben, amikor a Szentély állott” (Sábát 15.). Mivel Hillél nyolcvanéves korában lett elnök, és negyven éven keresztül töltötte be e fontos pozíciót, Simeon már meglehetősen öreg lehetett, amikor rá került a sor, és hamarosan át is adta tisztségét Gámliélnak, aki valószínűleg erősebb egyéniség volt nála.

* * *


Rábán Gámliél, a Hillél-ház feje volt, a Hillél-iskola vezetője is. Ámbár Sámáj iskolája a mester halála után megszűnt, még voltak tanaiták, akiket Sámáj híveiként ismertek. Igen sok rendelkezés, halachikus erejű döntés fűződik Gámliél nevéhez, köztük nem egy, a nők jogi helyzetével kapcsolatos szabály. Ezek közül a legfontosabb megengedi, hogy a háborús időkben eltűnt férj halálát egy ember is tanúsíthassa, és ennek alapján az özvegy férjhez mehessen. Így sikerült sok háborús özvegynek elkerülnie, hogy águná legyen: olyan asszony, akinek nincs férje, mégsem házasodhat meg.

Gámliél többnyire a Templom-hegyen ült, egy lépcsőzetes emelvényen, a Szánhedrin tagjaival együtt. Itt hirdette ki időnkint a Szánhedrin feje – aki teljes vallási és szellemi függetlenséget élvezett a megszálló rómaiaktól –, hogy az adott év szökőév lesz, vagyis egy hónappal hosszabb, mint a többi. Itt diktálta kiterjedt bel- és külföldi levelezését Jochánánnak és Náchumnak, a Szánhedrin jegyzőinek. A Talmud megőrzött három ilyen, azonos szövegű levelet, amelyben a fejedelem értesíti Alsó- és Felső-Gálil, a délvidék és a babilóniai, médiai és egyéb diaszpórák szórvány zsidóságát a szökőév beálltáról (Toszeftá, Szánhedrin 2:6.).

    A Talmud elbeszél egy történetet, amelynek hőse Rábán Gámliél és a korabeli vazallus király, Agrippa. A király és felesége, Küprisz megparancsolta, hogy vágják le számukra a peszáchi bárányáldozatot. Felmerült egy halachikus probléma, amit a Rómában nevelkedett, ámhórec király nem tudott megoldani: a kérdezőket feleségéhez irányította, aki továbbadta a kérdést Rábán Gámliélnak (Peszáchim 88.). Ezek szerint Rábán Gámliél afféle főrabbiként is funkcionált.

* * *


Gámliél rendelkezései sok könnyítést tartalmaznak: ebben is a Hilléli iskola nyomdokait követte. Ő rendelte el a kétezer méteres határt, ameddig minden irányban lehet járni szombaton. Így például a szülésznők hazamehettek munkájuk végeztével. Ugyanez volt érvényes a tanúkra, akik bejelentették a Hold állását, amely szerint a bét din, vagyis a Szánhedrin megállapította az újhold beálltát, amíg nem volt előre kiszámított kalendárium.

A bölcs egyszer a Templom-hegyen kapta kézhez Jób könyvének friss görög fordítását. Úgy tűnik, nem nyerte meg tetszését – vagy a zsidóság számára veszélyesnek ítélte meg a művet –, mert odaadta az éppen ott munkálkodó építőmesternek, hogy falazza a téglák közé…

   Egy másik alkalommal séta közben meglátott egy nagyon szép, nem zsidó nőt. Azonnal áldást mondott: „Áldott legyen az Örökkévaló, akinek ilyen szép teremtményei vannak!” (Jeruzsálemi Talmud, Ávodá Zárá 1:9.)

    Hyman szerint Rábán Gámliél előre látta a pusztulást, ezért Jochánán ben Zákkáj segítségével előkészítette a jávnei tanházat szellemi menedékhelyül. Jeruzsálem ostroma idején, amikor már nem volt remény a menekülésre, Ben Zákkáj közbenjárására a rómaiak megkímélték Jávnét és az ottani tanítványokat.

   Rábán Gámliél mintegy húsz évvel a Szentély pusztulása előtt halt meg. A Szánhedrin elnöki székében Simeon fia követte őt. Említésre érdemes, hogy a társzoszi Saul – aki később, híres „pálfordulása” után a kereszténység egyik apostolává vált – azzal dicsekszik, hogy Rábán Gámliél tanítványa volt…

* * *


Gámliél halálával, úgymond, „véget ért a Tóra megbecsülése, és meghalt a tisztaság és önmegtartóztatás” (Szotá 49.). Halálakor Onkelosz, a neves római prozelita hetven fontnyi füstölőszert égetett el, „ahogyan a királyok tiszteletére szokás” (Toszeftá, Sábát 7:18.).

Published in: on március 9, 2009 at 7:42 du.  Vélemény?  

פרשה ופישרה – כי תשא HETI SZIDRA KI TISZA HÉBERÜL

                                           ע ד יי ם      מ ה ר    ח ו ר ב

 

"ויאמר ד' אל משה: אמור לבני ישראל: אתם עם קשה-עורף; רגע אחד אעלה בקרבך וכליתיך; ועתה הורד עדייך מעליך ואדע מה אעשה לך. ויתנצלו בני ישראל את עדיים מהר חורב" (שמות, לג, ה, ו,).

 

    בפסוק הקודם התבשר העם, כי – כאקורד אחרון של פרשת העגל – יהיה זה מלאך שילווה אותם בדרך, ולא השם בכבודו ובעצמו, "כי עם קשה עורף אתה, פן אכלך בדרך. וישמע העם את הדבר הרע הזה ויתאבלו ולא שתו איש עדיו עליו" (שם,שם ד). כתוצאה מכך הם  לא שמו את עדיים עליהם וגם נצטוו להסירם. בשני הפסוקים מופיע שלוש פעמים המלה עדי   ופעמיים הביטוי "עם קשה עורף".

    נראים הדברים שכדאי לברר מה פירוש המלה "עדי" ומה מסתתר מאחורי המונח המאפיין את עם ישראל מאז ועד היום "עם קשה עורף".

  

 עדי בעברית של יום-יום פירושה תכשיט. ואכן, כך מפרשו רבנו סעדיה גאון וכן רשב"ם. אך עדיין לא ברור איזה תכשיט. אונקלוס מתרגם "תיקון זיניה" שמובנו כלי זין, כלומר נשק.

 

 רמב"ן מסביר  פירוש  זה, (המופיע גם במדרש רבה) בכך, שהם זכו, בסיני, בעת מתן תורה, ביכולת רוחנית להינצל ממלאך המות, "והם שמותיו של הקב"ה" וזה שיחרר אתם מכל פגע  רע של מלאך המות, כמו שדרשו "חרות על הלוחות" (לב, טז)  – חירות ממלאך המות.

   

 עתה נשללה מהם יכולת זו ולפי הרמב"ן "ישראל קיבלו עליהם את המיתה ברצון נפשם מפני עונש העגל וזה תשובה גדולה וחרטה בחטאם". גם ספורנו מדבר על "אותה הכנה רוחנית, הנתונה לך באותו מעמד הנכבד". הוא מדגיש כי הם נתבקשו להוריד ( את העדי) כי אין הקב"ה לוקח בחזרה מתנה שנתן, בלי הסכמת המקבל.

  

 יונתן בן עוזיאל מתרגם-מפרש שמדובר בכלי נשק שניתן להם בסיני ו"השם הגדול והקדוש חקוק ומפורש עליו". קודם לכן, על הפסוק "כי פרעה אהרן ", מגלה יב"ע כי הכוונה ל"כתר הקדוש שהיה בראשיהם והשם הנכבד חקוק עליו". לפי זה יוצא שהעדי, שהוא "כלי זין",  היה  כתר שהיה בראשם. על  שני כתרים כ"עדי" מדבר גם התלמוד (שבת פ"ח) ורש"י כאן מביאו על הפסוק, מבלי להזכיר כי אלה הם "כלי זין". ולדברי התוספות (שם, בתלמוד) הכתרים "של הוד היו" ומזה קרן לאחר מכן עור פניו של משה…

 

 אבן עזרא חוזר לפשט לפי הלשון ואומר  (בפירושו הקצר)  "שפשטו בגדי תפארת ולבשו בגדי אבל כל ימיהם"; או (בפירוש הארוך) "בגדי תפארת ותכשיטיהם, כמו הנזמים והטבעות, על דרך "ואעדך  עדי" (יחזקאל ט"ז, יא), כי התאבלו על דבר העגל".

 

     רבנו חננאל (המצטט את רבנו בחיי) מדבר אף הוא על בגדים, אבל מוסיף, כי "הם המלבושים שלהם, שנזרק עליהם דם הברית והוא דם הקרבנות שהקריבו הבכורות בסיני ונקראו "עדי" לישראל  ותפארת וכבוד גדול, בהיות בהם הדם ההוא אות וסימן לקבלת בריתו של הקב"ה…"

 

 ולמה נאמר להם להוריד את העדיים, כאשר כבר נאמר (בפסוק הקודם) שלא שתו עדיים? חזקוני מסביר כי "אינו דומה  מתבייש מעצמו למתבייש מאחרים".

                                                                                 

                                                                             @ @ @ @ @ @

 

        דעה שלפיה "עדי" הוא התפילין – מצינו במדרש "ילקוט אור האפלה", האומר כי "מכאן שהאבל פטור מתפילין. "הורד עדייך" – שיחלצו את התפילין, כיוון שטעו בעבודה זרה". ולדברי  בעל "תורה שלמה" מקורו של המדרש הוא בזוהר (ח"א, רס"ב, בהשמטות). ולפי הפסיקתא  רבתי (י,ו) העדיים הם עטרות וחגורות.

 

  רלב"ג אומר כי  ה"עדיים" הם "הנימוס התוריי" [תורני], כלומר חוקי התורה, "שהוא עדי ושלמות למי שיתנהג בו… וכאילו הסירו צווארם מתחת עול התורה…" וכמו שמתרגם יונתן את הכתוב ביחזקאל (הנ"ל "ואעדך עדי ואתנה צמידים על ידייך" – "ותקנית יתכון תקון פתגמי אורייתא…"

  

 אברבנאל נחרץ כאשר הוא דוחה כמעט את כל הפירושים שהבאנו עד כה. העדי – "אין דעתי לפרשו על התורה… ולא לפרשו על התפילין…וגם לא על דם ברית…אלא כפשוטו , שהיו להם עדי עדיים, זה צמיד וזה רביד וזה נזר וזה עדיים אחרים שהיה מדרכם לשים אותם עליהם, מהם תמידיים ומהם ביום השבת…"

 

 הסבר ייחודי יש לדון יצחק מדוע לא  הסירו ישראל את העדיים מעליהם עד שלא נצטוו על כך במפורש. זה כמו אשה נשואה – האו אומר – שבעלה חלה  לפתע, הן לא יתקשטו בתכשיטים שיש להן  בבית,  – "כי איך יתכן שתתקשטנה בעדי עדיים בהיות בעליהן בסכנה וצרה". מאידך הן  גם לא יסירו את העדיים שכבר עליהן, פן יהיה סימן לאבלות ואלמנות…" כך זה היה גם כאן – אומר אברבנאל.

   "הכתב והקבלה"  כן מפרש "עדי" על התורה, כלומר משאיר אותו במימד הרוחני ומצטרף בכך לדעת הרלב"ג שאף מצטט אותו. לשד"ל ברור כי הכוונה לתכשיטים כפשוטם. הוא מסביר כי  "העדיים היו לזכרון לעגל, כי מהם נעשה" ולכן היה טעם בהסרתם.

     "ספר חסידים" לומד מכאן  כי "בעל תשובה לא ילבש בגדי חמודות".

                                                                       @ @ @ @ @ @

      הנצי"ב מוולוז'ין אומר ב"העמק דבר", כי "עדי ישראל הוא [ה]רוח הישראלית". הוא מחלק בין התודעה של המון העם, שיודעים שד' הוא אלוקיהם…ולמרות שהם לא משיגים רוח הקודש, כל אחד יודע כי ד' עמו גם בדרך הטבע "והיא אמונת ישראל בד' אלוקינו ועדי זה מושרש בלב בכל שעה ובכל מקום..ואין צורך לזה הכנה כלל". האופן השני, לפי הנצי"ב,  הוא של גדולי ישראל "שמכינים עצמם להשיג רוח הקודש ומשיגים האמת  והוא עדי שאין למעלה ממנו…"

   

 הנה הגענו לקצה המצע וב"עם קשה עורף" נעסוק בפעם האחרת, בעזרת הנותן חיים לכל חי.

Published in: on március 9, 2009 at 8:18 de.  Vélemény?  

PURIM TÖRTÉNETÉNEK HITELES HÁTTERE

ESZTER KÖNYVE
(
Midrás magyarázatokkal)

Purim hiteles történetét az Eszter könyve (Megilá) örökíti meg. Ez azonban csak egy nagyon rövid – mondhatni – tényleírást közöl, míg az események történeti és társadalmi hátteréről a Midrás és a Megilá arameus fordításai adnak részletesebb felvilágosítást.

    Mint az közismert, a történet azzal vette kezdetét, hogy Ahasvéros király – aki az akkori világ tíz nagy uralkodóinak egyike volt – lakomát rendezett, melyre mindenkit – beleértve a királyi székhelynek, Susánnak, egyszerű lakóit is – meghívott. Hét napja folyt a dínom-dánom, már mindenki részeg volt, így a király is, amikor Vásti királynőt arra akarták rávenni, hogy királyi koronával a fején, de teljesen meztelenül, jelenjék meg előttük. Az pedig nemcsak, hogy megtagadta urának parancsát, de még jól le is teremtette. Ahasvéros erre dühbe gurult és tanácsadóinak nem volt nehéz rávenni őt, hogy végeztesse ki Vástit.

    Bölcseink az eseményeket úgy magyarázzák, hogy bár a királyné nem volt valami szégyenlős, mégsem vethette le ruháit, mert hirtelen bélpoklos lett (mások szerint farka nőtt).

De miért járt Vástinak ez a súlyos büntetés? Hiszen az isteni igazságszolgáltatás mindenkinek érdeme szerint ad jutalmat vagy büntetést? Bölcseink azzal magyarázták, hogy ebben az esetben a „szemet szemért” („midá köneged midá”) elve érvényesült, ugyanis Vásti zsidó lányokat dolgoztatott szombatokon, miután előbb meztelenre vetkőztette őket – s most így ő kapta ezt a jól megérdemelt büntetést…

* * *


A történet folytatása, hogy Eszter lesz az új királyné, de röviddel ezután felfednek egy király elleni összeesküvést, melynek okát a Midrás Eszterben véli megtalálni. „Mióta elvette ezt a nőt, se éjjelünk, se nappalunk” mondja az egyik összeesküvő – „ugyanis állandóan nála lebzsel, és a palotaőrség 24 órás szolgálatban van”. Az összeesküvőket Mordecháj jóvoltából, Eszter királyné közvetítésével felfedik, majd kivégzik. (Mordecháj Eszter nagybácsija, a perzsa zsidóság vezetője volt).

   Egy másik eseményt, amikor Mordecháj nem hajlandó Hámán előtt térdre borulni, a Midrás így magyarázza: Hámán a saját nyakába bálványképet akasztott. Lehet, hogy Mordecháj, hogy ne veszélyeztesse a zsidók fizikai létét, leborult volna Hámán előtt, de így végképp nem tehette meg, mert a bálványimádás azon három főbűn közé tartozik, melyet egy zsidó nem követhet el, akkor inkább fel kell életét áldoznia.

Mint tudjuk, Hámán nem törődik bele megsértésébe, kieszközli a királynál a zsidók kiirtását, melyet Mordecháj ugyancsak megtud. A Midrás szerint az égből tudatták vele, de megtudhatta ezt kapcsolatai révén is. A történésekbe itt lép be Eszter először tevőlegesen, s kap szerepet a féltékenység, mint mozgató rugó. Ez okozza a király álmatlanságát is, mialatt rájön az események összefüggésére, s melynek a végkimenetele a zsidók szerencsés megmenekülése.

Bölcseink eme történetből azt a következtetést vonták le, hogy a perzsa zsidók azért kerültek olyan helyzetbe, melyben a gyilkos Hámán akár ki is irthatta volna őket, mert asszimilálódtak, elhagyták vallásukat, elfelejtették Jeruzsálemet. Csak amikor megtértek, visszatértek zsidó identitásukhoz – akkor menekültek meg, az utolsó pillanatban.

Azóta, egészen napjainkig, világszerte, időről-időre gyakran történnek olyan események, melyek során egy zsidó közösség élete veszélybe kerül, de valami csodával határos módon mégis megmenekül. Az ilyen történéseket a zsidó folklór „purimoknak” nevezi, az első Purim emlékére.

„MERT ÉLVEZTÉK A KIRÁLYI LAKOMÁT”

A Purim ünnepének története az utolsó, ami még bibliai eredetű. A Bibliában egy teljes könyv – Eszter könyve – szól róla.

A történet maga szokványos, szinte az unalomig ismert: a nagy zsidó közösség jómódban él a perzsa birodalom különböző részein. Életük olyannyira zavartalan, hogy már nem is érzik, hogy gálutban, száműzetésben élnek s megindult az asszimiláció folyamata. Sokan már perzsa nevet is vesznek fel, már nem tekintenek Jeruzsálem felé. és már nem is nagyon imádkoznak a Szentély újjáépítéséért. Mózes-vallású perzsákká váltak, már-már a királyi udvarba is beházasodnak.

   Szinte törvényszerűen következik be a jól ismert történelmi fordulat: megjelenik Hámán, korának Hitlerje, majd a zsidók kiirtására irányuló intézkedések, „alapos” indoklással, miszerint „a királynak nem érdemes őket életben hagyni”, s persze vagyonuk elkobzása se maradhat ki mindebből.

A csodálatos megmenekülés története már nem annyira szokványos. Az életveszélyben lévő zsidók böjtölnek, imádkoznak, végül Mordecháj, Eszter nagybátyja, felszólítja a királynét, lépjen közbe a zsidók megmentése érdekébe. Eszter minden asszonyi ügyességét latba veti, végül zsidó mivoltát is felfedi királyi ura előtt, miközben bebizonyítja Ahasvérosnak – aki, a Talmud bölcsek szerint, igencsak mulya ember volt – hogy Hámán terve az ő – Eszter királyné – életét is közvetlenül veszélyezteti. Ahasvéros ekkor már nem habozik cselekedni, életét veszi Hámánnak, és lehetőséget ad a zsidóknak, hogy leszámoljanak azokkal, akik korábban őket akarták kiirtani.

 Mivel szolgáltak rá a zsidók abban a nemzedékben, hogy Isten őrizz, egy Hámán-féle amalékita gyilkos életüket veszélyeztesse? – teszik fel bölcseink a kérdést.

Szerintük azzal, hogy részt vettek a király által rendezett ünnepi lakomán és élvezték azt (Megilá 12.). Érdekes – magyarázza egy haszid bölcselő – nem arról van szó, hogy nem-kóser ételeket ettek a lakomán. Erre talán lehetett volna mentséget is találni. Lehet, hogy kötelesek voltak a lakomán részt venni. Igen ám – teszi hozzá – de nem voltak kötelesek azt élvezni is. A zsidók pedig örömmel és lelkesen élvezték a 180 napig tartó lakomát.

Ezen a lakomán a király előhozatta a  jeruzsálemiSzentélyből elorzott edényeket is, melyekből a részegségig ittak. Ennek pedig örülni, ezt élvezni – aki erre képes, az megérett a pusztulásra …

* * *


Amikor a Cemách-Cedek, Menáchem Mendel (a harmadik rebbe a lubavicsi dinasztiában) 5-6 éves lehetett, nagyapja, Snéur Zálmán, – a dinasztia megalapítója és a Chábád chászidizmus megteremtője – Purim előtt megkérdezte tőle: megtanultad Eszter könyvét? A gyerek igenlő válasza után tovább kérdezte: és meg is értetted?

Erre a gyerek azt felelte, hogy azt nem értette, hogy miért kellett Hámánnak 50 könyöknyi (Biblia korabeli hosszmérték, 1 könyök = 48 cm) bitófát felállíttatni ahhoz, hogy Mordechájt, a zsidók vezetőjét felakasztassa? Hát Mordecháj olyan magas volt? – kérdezte.

Nagyapja akkor nem válaszolt erre semmit. Később, már Purim napján, adott rá választ, amikor – kabbalisztikus értelemben – elmagyarázta, hogy Hámán a magas akasztófával azt akarta szimbolizálni, hogy ő – az amálékita – elérte az „ötvenedik kaput” (kabbalisztikus fogalom) és így a zsidóság felett áll szellemileg. És ez volt a veszte – fejezte be a rebbe eszmefuttatását.

* * *


Purimkor a legfőbb micve, hogy ajándékokat küldenek az emberek egymásnak (Misloách Mánot), és a nélkülözőknek alamizsnát juttatnak. Amikor Ávráhám Jósua Heslt rabbivá választották, hívei egy marék aranypénzt küldtek neki. A cádik kezébe vette az aranypénzeket, és látható élvezettel forgatta. Fia, reb Jicchák-Meir – aki ismerte apját, és tudta róla, mennyire semmibe veszi, sőt megveti a pénzt – felettébb csodálkozott azon az élvezeten, amely kiült apja arcára, ezért meg is kérdezte tőle, mi történt vele?

– Egész évben a pénzről még csak tudomást sem veszek. Most azonban, Purimkor, a szegények között pénzt kell osztani, ily módon is gyakorolnunk kell a micvát. Tehát nagyon nem szeretném, ha olyat adnék nekik, ami az én számomra nem jelent értéket. Ezért most próbálom magam rávenni, hogy szeressem a pénzt. Csak ha ez sikerül nekem, akkor fogom majd szétosztani – adta meg a magyarázatot a rebbe a fia kérdésére.

* * *


Egy Kozsnitz melletti kis faluban élt egy koldusszegény zsidó. Purimkor bement a városba, hogy a zsinagógában meghallgassa a Megilá (Eszter könyve) felolvasását. A felolvasó ezúttal a kozsnitzi Mágid volt, aki szentéletű ember hírében állott. Mikor befejezte az imát odafordult a szegény zsidóhoz, majd azt kérdezte tőle:

       Ugye te hozzám tartozó faluból jöttél? S akkor miért nem hoztál nekem ma Slách-Móneszt (Misloách Mánot-ot)?
A szegény, szerencsétlen ember csak hallgatott, hiszen otthon, a családjának még betevő falatja sem volt, hát hogyan magyarázza meg a rebbének, miért nem hozott ajándékot?

       De a rebbe nem is várt válaszra, hanem azt mondta:
– Ma Purim van, gyere velünk és igyál egy kis pálinkát.

       A falusi szegény ember el is ment a Mágid házába, ahol finom süteménnyel és pálinkával kínálták. Afeletti örömében, hogy a Mágid házában lehet, vagy tán ittas is volt egy kissé, valami különös érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, semmi sem lehetetlen. Fogta magát, felkeresett egy gazdag borkereskedőt, s miután kellemes Purimot kívánt neki azt mondta:

       – Kérem, uram, adjon nekem hitelbe egy üveg jó bort. Biztosan meg fogom fizetni. De ha még sem – hát ma Purim van …

       És a kereskedő adott neki egy üveg jó bort. Ezután bement egy másik boltba, ott néhány almát kért – hasonló „feltételek mellett”. Ott is megkapta, amit kért. Mindezzel pedig visszament a Mágid házába, és odaadta, mint purimi ajándékot. A rebbe nagyon örült a Misloách Mánotnak, és azt mondta neki:
– Jól tetted, hogy eljöttél. És ne feledd, hogy minden évben hozzál Purimkor ajándékot.

       A falusi szegény pedig így elmélkedett magában:
– A családom otthon éhezik. Hogy is feledkezhettem meg róluk? Teszek is róla mindjárt, hogy nekik is örömteljes legyen a Purimjuk. Gondolta, ha a módszer egyszer már bevált, megpróbálja folytatni.

       Ezzel bement a kocsmába, ahol egy üveg pálinkát, a pékhez, ahol kenyeret, a fűszereshez, ahol néhány sósheringet sikerült kapnia.

       Határtalan örömmel sietett haza, és már az ajtóból kiabálta: Purim van, Purim van!
Felesége és gyerekei nem tudták mire vélni, hiszen nemigen látták még őt ilyen vidámnak. Azt hitték a nagy szegénységbe belebolondult. Ekkor azonban letette az asztalra mindazt, amit megszerzett és „meghívta” a családot lakomára, mondván, egyetek, hiszen Purim van.

       Így hát ettek-ittak, örömükben még táncra is perdültek, amikor egyszer csak kopogást hallottak.

       Először nem is akartak ajtót nyitni, de aztán – miután a kopogás megismétlődött – az asszony mégiscsak rászánta magát, hogy kinyissa az ajtót, mert arra gondolt, hátha az a szomszédjuk, aki – nem-zsidó létére is – jó szívvel viseltetett irántuk, és időnként még egy kis krumplival is szokott segíteni.

       Amint kinyitotta az ajtót, egy vérrel borított, sebesült zuhant be, aki valóban ez a szomszéd volt. Gyorsan kimosták sebét, bekötözték, megitatták egy kis pálinkával. Amikor az ily módon magához tért, megszólalt:

       – Megmentettétek az életemet. Majd elmesélte, hogy egyetlen fia véresre verte, és kidobta. Ha nem fogadják be, minden bizonnyal belehalt volna a sérüléseibe, vagy megfagyott volna odakint.

       Később így folytatta:
– Mivel a fiam meg akart ölni, ti viszont megkönyörültetek rajtam, ezért megmutatom nektek azt a helyet, ahová elrejtettem egy csomó aranyat és ezüstöt, amit a fiamnak szándékoztam adni halálom előtt, de ezek után nektek ajándékozom. Ki is mentek az erdőbe, és pontosan megmutatta azt a fát, ahol a vagyonát elásta.

       A gondos ápolás ellenére a szomszéd néhány nap múlva meghalt. Ezután a zsidó ismét kiment az erdőbe, kiásta az aranyat a fa alól. Ennek révén jómódú ember lett a szegény falusi zsidóból, s így megtehette, hogy minden Purimkor elmenjen a kozsnitzi rebbéhez és gazdag Misloách Mánotot – purimi ajándékot – vigyen neki.

„HA KEGYET TALÁLTAM A KIRÁLY SZEMÉBEN…”

1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt – amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában – reb Smuél (az Ávné Nezer szerzőjének a fia, a szohotsovi rebbe, magához hívott néhány közeli és aktív hívét. Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek – az ő előadásában – az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.

– Mi is így vagyunk vele – mondta a cádik híveinek. Ezidáig nemcsak, hogy jelét sem láttuk annak, hogy az Örökkévaló haza akar vinni bennünket őseink földjére, hanem még különböző akadályokat is gördítettek ennek útjába.

Ennélfogva nem erőltettük eddig a hazatérést. Most azonban – folytatta – amikor beteljesedett rajtunk az Írás szava:
„Hallga, szerelmesem kopogtat!”
– Nyiss ajtót, húgom, kedvesem…”(Énekek Éneke 5:2.) és megengedtetett nekünk ismét visszatérni szent örökségünkhöz – kötelességünk felébredni, és a magunk részéről mindent elkövetni, hogy anyagilag és erkölcsileg segítsük az ereci jisuv felépítését.

Meggyőző szavakkal ösztönözte híveit a palesztinai letelepedési mozgalom támogatására, majd elmesélte, hogy édesapja már 30 évvel ezelőtt elküldte őt a Szentföldre, hogy felmérje a helyzetet és földet vásároljon. Ott jártamkor – fejezte be mondókáját a rebbe – még nagyon veszélyes volt a közlekedés, de soha nem féltem, s nem is történt semmi baj velem …

Published in: on március 9, 2009 at 6:44 de.  Vélemény?  

TÁÁNIT ESZTER – ESZTER BÖJTJE

Mit mond a HálácháPURIMRÓL?

 

 Purim, az az ünnep, amely egy olyan esemény kapcsán keletkezett, ami gálutban, száműzetésben történt meg, és – Bölcseink szerint – csak nehezen sikerült bekerülnie a Bibliába.

 

    A Purimot megelőző nap – Táánit Eszter – Eszter böjtje. Az idén ez hétfőre, vagyis március 9-re esik.

 

1.  Purimkor,   este és reggel a templomokban felolvassák a Megilát, Eszter könyvét. Ennek meghallgatása minden zsidóra kötelező.

 
2. Ezen az ünnepen legalább két embernek kell ajándékot küldeni (Slách Mónesz = Misloách Mánot) aminek kétféle enni- és innivalóból kell állnia.
 
3. Legalább két rászorulón kell segíteni (Mátánot Löevjonim) pénzzel vagy ennivalóval.
 
4. Az imákban egy betoldást tesznek (Ál hániszim) , melyben dióhéjban le van írva a megmenekülés csodálatos története.

Érdekes módon ezen az ünnepen nem mondjuk el a Hállél hálaadó imát. Ennek oka, hogy az esemény nem az ősi földön történt, hanem a gálutban, másrészt pedig a megmenekülés csupán részleges volt. A Talmud bölcsek jóval később azt mondták „hiszen mi még ma is Ahasvéros hűbéresei vagyunk” (Megilá 14).

5. Évszázadok során kialakult szokás, hogy Purimkor a zsidók álarcot öltenek, amivel az események azon fordulatát szimbolizálják, amikor az üldözött zsidók úrrá lettek ellenségeiken, vagyis „fordult a kocka” (Vönáháfoch hu). Az egész ünnepnek farsang jellege van, a gyerekek is jelmezt öltenek – a fiúk Ahasvérosnak, meg katonáknak, a lányok Eszternek öltöznek – és vidám összejöveteleken mulatnak a régmúlt szabadulás emlékére.

6. Ez az az alkalom, amikor a zsidók mértéktelenül szoktak inni, ami tulajdonképpen talmudi előírás „annyit köteles valaki inni Purimkor, hogy ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között” (Megilá 7b.).

A Sulchán Áruch ezt túlzásnak találta – hát hogy tudna egy zsidó ennyire lerészegedni? – ezért azt a megoldást találta, hogy ha az ember iszik egy pohárkával és utána lefekszik aludni, akkor ezzel eleget tesz kötelességének (hiszen álmában nem tud különbséget tenni Hámán és Mordecháj között…)

 

Published in: on március 8, 2009 at 5:53 du.  Vélemény?  

ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ

DUBAI ÉS BNÉ-BRÁK – TESTVÉRVÁROSOK
MOSZLIM SEIK 1/4 MILLIÁRD DOLLÁROS
ADOMÁNYA AZ IZRAELI ORTH. VÁROSNAK

Ez a sztory úgy hangzik mint Sehrezáda meséi az 1001 éjszakában. Egy különbséggel: úgy tünik, hogy ez igaz történet, még ha hihetetlen is.

Röviden (mert különben betöltheti az egész rovatot): Bné-Brák polgármestere, Áser Jákob rabbi és Menáchem M. Sáfrán rabbi, szintén bné-bráki ászkán és guri chaszid – nemrég Japánban jártak fogolymentés (Pidjon Svujjim) ügyben. Annakidején megirtuk, hogy három fiatal, magyarszármazásu jesiva bócher, csalók áldozatául esett (kábitószert csempésztettek velük, tudtukon kivül és – feljelentették őket). A Japán rendőrség már várt rájuk, a reptéren letartóztatta őket és azóta – majd egy éve – “ülnek”, nagyon nehéz körülmények között.

Nos, a két bné-bráki rabbi az ő perükben tanuskodott, mondván hogy lehetetlen hogy a bócherok tudtak volna a kábitószerről, átverték őket, stb és hogy Bné-Brák a legalacsonyabb helyen áll az izraeli bűnözési szinten, stb.


Bné-Brák polgármestere a dubai sejkkel

Áser Jákob polgármester a szállodában, elutazása előtt, a liftben találkozott Muchammed Ibn-Rasid El-Maktum dubáji milliárdossal, aki az “Egyesült arab Emirátus” egyik vezető személyisége. A moszlim sejknek megtetszett a “zsidó kinézésü” ember és amikor megtudta kiről van szó – hogy Jákob egy különleges izraeli vallásos város polgármestere – találkozni kivánt vele.

Ez másnap meg is történt és a kettő elmondott egymásnak mindent – magukról. A seik eldicsekedett gazdagságával és meghivta Jákobot látogatóba, mig a bné-bráki polgármester elmondta, hogy az orthodox város más – szellemi – standartok szerint él, milyen problémákkal küzd ( nagy családok, lakáshiány, állandó költségvetési zavarok, stb). A kettő a helyszinen megállapodott hogy Dubáj és Bné-Brák testvérvárosi szövetséget fognak kötni és a seik azonnyomban egy negyed-milliárd dolláros adomány csekket adott a zavarban lévő polgármesternek, aki annyira azért nem volt zavarban hogy az adományt ne fogadta volna el…
Muchammed Ibn Rasid El-Maktum ugyanekkor megigérte, hogy legközelebbi gázai látogatása során ellátogatt Bné-Brákba, ahol “nagy befektetéseket” helyezett kilátásba.

Jákov Áser, aki igazolta a történetet egy jeruzsálemi vallásos lapnak, azt mondta, hogy “úgy látszik hogy ez a fogolykiváltás micveja érdemében van (hiszen ezért jött Tókioba). A foglyok még nincsenek kiváltva, de a negyed milliárdos csekk, már – remélhetőleg – be van váltva…

Ugyanez a Dubai nemrég megtagadott látogató vizumot több izraeli sportolótól, akik nemzetközi versenyeken vettek volna részt… A seik azt is mondta Jákobnak hogy ők “ellenzik az izraeli okkupációs politikát, de semmi bajunk a zsidókkal”…

A NÉMET PROZELITA MAIMONIDÉST TANUL

Évente mintegy száz német fiatal tér be a zsidóságba és allijázik. A száraz tények mögött rejtőző emberek között is kitünik Nikó Bauch, a 24 éves nyugat-németországban született fiatalember, aki három évvel ezelőtt tért be, vallásos lett (ortodox) és most mint sorkatona a Náchál hadosztály katonája.

Otthon szigoruan katólikus család gyereke volt, de valami nem stimmelt neki. “Minden nagyon könnyen ment, mindenki csak az élet élvezetei után futott”. Nagyon fiatalon közölte otthon hogy a katolicizmus nem mond neki semmit, felhagyott a szokványos templom járással és amikor tudomást szerzett a Sóában történtekről, kiváncsi lett kik is azok a zsidók. Addig egyet sem ismert.

Innen már rövid út vezetett Izraelbe és a zsidósághoz. Most Rámbámot (Maimonidés) tanulok – mondja – “nagyon jó fej, mindenre van válasza”. Németországi (volt) barátai, az uj baloldal, megszakitott vele minden kapcsolatot, amikor megtudták hogy az izraeli “megszálló” hadseregben szolgál..

“Nem, a szüleim nem voltak nácik és én nem vezekelek helyettük” – mondja Nikó, aki igyekszik jó katona lenni – “és persze jó zsidó” – teszi hozzá.

SZABAD-E ELREJTENI A MÁSÁLLAPOTOT?
Ez egy fiatal nő kérdése volt az egyik vallásos SU”t (kérdés-felelet) rovatban. A válasz, lévén érdekes, megérdemli hogy közzé tegyük.

Tehát: Nem kötelező dobra verni, ha egy nő áldott állapotban van. Sőt, vannak zsidó közösségek, ahol ezt titokban tartják – ameddig csak lehet –
azon elgondolás alapján, amit egy talmudi mondás rejt magában. Ez úgy szól, hogy “csak olyan dolgokon van áldás, amely retve van a szem elől”(Táánit, 8,b) . A Chabad haszidoknál, például, csak a legközelebbi hozzátartozók (szülök) előtt, fedik fel az “állapotot” az ötödik hónap előtt. Akkor már nehéz elrejteni, mert az áldás – látszik…

Másik vetülete a kérdésnek – mondja a kérdezett rabbi (Smuél Shapiró Kocháv Jáirból) – szabad-e hazudni, vagyis egyértelmüen letagadni a fennálló áldott állapotot? Válasza:

Hazudni negativ dolog, a Tóra azt mondja, hogy “Távolodj a hazugságtól!” (2. Mózes, 23, 7). Tehát, ne hazudjunk, de lehet rejtélyesen mosolyogni – mondja a rabbi és mindenki gondoljon amit akar.

A dolog ujabban azért vált aktuálissá, mert sok munkaadó, nem szereti ha a nála dolgozó nők “hirtelen” szülni mennek. Most hogy a gazdasági helyzet miatt növekszik a munkanélküliség – ennek különleges jelentősége van.
Tehát: hazudni nem szabad, de az igazat nem mindig kell megmondani…

VIGYÁZAT: KUKACOK A TENGERI HALAKBAN
Az izraeli rabbinátus figyelmezteti a közönséget, hogy a tengeri halakban, amelyek fagyasztva jönnek külföldről, akig látható kukacok vannak, amelyek a halacha szerint, ugyanannyira tréflik mint a sertés.

Hiába van a halon hechser (kósersági bizonylat) ez csupán azt tanusitja hogy a hal maga kóser, vagyis uszonya és pikkelyei vannak – de a kukacok semmiképpen nem kóserok. Rafael Rottstein, a jeruzsálenu rabbinátus kukac szakértője szerint a pontyokban és más, édesvizü halakban is lehet találni élősdiket, de a legtöbb a Bakala nevü tengeri halban van, amely a hosszu hajóuton férgesedik meg

Mi a teendő? Jól lemosni a halat, sós vizben majd egy késsel levakarni a bőrét. Akik egészségügyi szempontból vizsgálják a halakat – a veterináris orvosok – őket nem zavarja hogy a kukac nem kóser, de a rabbikat annál inkább és igy ők verik félre a vészharangot.

WALLENBERG SZÜLEI ÖNGYILKOSOK LETTEK
“Sztálin személyes utasitására rabolták el és gyilkolták meg”

Csak most derült ki a dolog, pedig 1979-ben történt: Nina Lagerlög, Raul Wallenberg mostohatestvére közölte, hogy a szülök: a svéd diplomata édesanyja és mostaohaapja – 1979.ben öngyilkosok lettek, amikor végleg lemondtak arról hogy eltünt fiukat, valaha is még viszontláthatják.

Wallenberg, aki a második világháboru utolsó évében – 1944 – Budapesten tartózkodott. Élete kockáztatásával sok tiz ezer zsidót mentett meg, Szálasi nyilas pártszolgálatosainak örjöngó gyilkos kedvétől. 1945 januárben megérte Pesten a felszabadulást, de az oroszok tőrbecsalták és azóta nyoma veszett. Egy hivataalos szovjet jözkés szewrint 1947-ben halt meg, betegségben a moszkvai Spolarka börtönben, ámbár sokan lkátták később a szovjet Gulág táboraiban.

A gazdag szülök sok mindent megtettek és sok pénzt áldozta felkutatásáért és amikor mindez hiábavalónak bizonyult – végett vetettek életüknek.

A napokban ettől függetlenül, közölte egy moszkvai forrás, hogy Wallenberget Sztálin személyes utasitására hurcolták el és ölték meg.

LENGYEL RABBIK TILTAKOZNAK: ÁVINÉRI
SZAVAI NÖVELIK AZ ANTISZEMITIZMUST!

Lengyelországban müködő amerikai és izraeli rabbik – köztük a warsói főrabbi, Michaél Scudrich – nyilatkozatban itélték el Slomó Ávinér izraeli szélsőséges telepes rabbi felhivását, amelyben an block elitéli a lengyel népet mint eredendően antiszemitát és követeli megszüntetni az izraeli fiatalság szervezett és intézményes látogatását látogatását a lengyelországi Sóá (Ausvitz, stb) emlék-helyein.

“Ez árt a maradék lengyel zsidóságnak és antiszemitimust gerjeszt, ami Izrael-ellenes propagandában is kifejezésre jut” – mondta Bóáz Pásh krakkói rabbi. Volt sok lengyel akik zsidókat mentettek hiszen a legtöbb Világ Jámbora, akiket a Jád Vásém elismert , Lengyelországban volt – tette hozzá.
Az izraeli külügyminisztérium szóvivője is elitélte Ávinér rabbi nyilatkozatát mondván hogy nem szabad általánositani.
Ávinér rabbi nem volt hajlandó álláspontjában változtatni, mondván hogy tisztelet és becsület a zsidómentő lengyeleknek, de a Halacha tiltja az oda utazást. Nem mondta meg melyik halacháról van szó.

(Érdekes: ha a lengyelek, akiket megtámadott, megszállt, elnyomott és leigázott Hitler és a zsidókkal együtt áldozatai voltak a náci örjöngésnek – “erendendő antiszemiták” ahová nem szabad utazni – akkor mit mondana Ávinér rabbi Magyarországról, melynek lakossága önkéntesen asszisztált a náciknak és lelkesen segitett – hat hét alatt!! – deportálni a magyarországi zsidókat (lásd erről Eichman tanuvallomását perében).

14 ÉVES KISLÁNY
VICCBŐL” ÖSSZEHÁZASODOTT; A RABBIK NEM
ÉRTETTÉK A TRÉFÁT, – MOST ELVÁLT ASSZONY

Nem mindenből lehet viccet csinálni. Ez derült ki annak a jeruzsálemi fiatal csitrinek, aki – lévén már 14 éves – meg volt győződve arról hogy hasonló koru barátjával “papást-mamást” játszhat – következmények nélkül.

Nos, kiderült hogy – nem.

Miután a kettő, tanuk jelenlétében, gyűrüt váltott (illetve a fiu gyürüt húzott a lány ujjára és elmondta a hagyományos szöveget (“Háré át…”) és ezt keveselve végrehajtották a “házasság” érdembeni részét is – ezt már tanuk nélkül, de lehet hinni nekik – a lány kétségbeesett szülei a rabbinátushoz fordultak, mondván hogy ők nem ilyen “lovat”, illetve vőlegényt, akartak.

A rabbik összedugták a fejüket és úgy döntöttek, hogy a “házasság” érvényes, miután a fiatalok semmit nem hagytak el az előirt procedúrából. Ezért a kislánynak válólevelet (“get”) kell kapnia. A fiu tiltakozott, a lány sirt, de végülis a szülök gyöztek: az ifju hölgyből most elvált asszony lett. Szülei szerint ez jelentősen csökkenti esélyeit, egy jó partira, de végülis ezt akarták: el akarták választani lányukat “ettől a csibésztől”.

Az izraeli állami törvények csak 17 éves kortól engedélyezik a házasságot, bár a Halacha szerint egy 12 éven felüli, nemileg érett lány nyugodtan férjhez mehet.

Amennyire tudni lehet, ez az első eset, hogy ilyen esetben a rabbinátus kötelezi a válást. Az általános gyakorlat az, hogy mindig keresnek és találnak valami kibúvót, amivel a “házasságot” érvényteleniteni lehet – válás nélkül. “Itt minden rendben volt – mondja egy bennfentes rabbi – a fiu tudta hogy mit csinál”.

Csak egyben tévedett az ifju “férj”: a kislány nem esett teherbe. Ha igen – nagyon valószinú hogy a rabbik másképp pászkenoltak volna. Viszont ebben az esetben az állami törvényekkel gyűlt volna meg a baja az ifju párnak…

IRÁN “ÁLLAMOSITOTTA” MORDECHÁJ ÉS ESZTER
SIRJÁT HAMADÁNBAN (A BIBLIAI SUSÁN VÁROSÁBAN)

Ez egy purimi hir de egyáltalán nem vicces: az iráni Izrael-ellenes, atombombát gyártó hatóságok közölték hogy “államositották” – illetve állami kezelésbe vették a Hamadánban lévő sirhelyet, amely a hagyomány szerint a bibliai Mordecháj és Eszter sirja. Hamadán, az egykori Susán, a perzsa birodalom fővárosa volt és évszázadokon keresztül zsidó túristák látogatták a szentnek tartott sirhelyeket.
Most ezt az iráni túrisztikai hivatal vette kezelésbe.

A m ult században még 10 ezer zsidó élt hamadánban, ma csupán néhány zsidó maradt ott, akik a sirhely kezelésével, tisztitásával és őrzésével foglalkoztak.

Iránban ma mindössze 28 ezer zsidó maradt, akik főleg Teheránban élnek.

JERUZSÁLEMI PROFESSZOR “ELVBŐL” RONGÁLJA
A SZOMBATI “ÉRUV”OT; PANASZT TETTEK ELLENE

Ujabb “zsidó háboru” Jeruzsálemben: az egyik, vallásos zsidók lakta negyedben, minden péntek este felé “ismeretlen tettesek” megrongálják a szombati Éruv huzalait, amely által lehetetlenné teszik hogy vallásos zsidók bármit is hordjanak magukkal az utcán.

(Zárójelben: az Éruv nem más mint egy halachikus “megoldás” amely lehetővé teszi hogy zsidók szombaton kivihessenek a lakásból az utcára – vagyis a magán szférából a közösségi szférába – bármit is , amit éruv nélkül tilos lenne hordani. Akár egy zsebkendőről is szó lehet. Az éruv tehát egy kerités – lehet egy huzal is – ami körül kerit egy bizonyos területet és az ezáltal, egynek számit).
Az elmult hónapokban a helyi lakósok észrevették, hogy a póznákra helyezett Éruv huzalokat valak(i)k péntek késő délután, pecekkel a szombat beköszöntése előtt, megrongálják, illetve elvágják és ezáltal a vallásos lakósok – ők a többség ezen a környéken – nem tudnak szombaton még egy babakocsit sem tólni az utcán, mert éruv nélkül az is tilos.

Izraelben sok helyütt, szinte minden váosban, van ilyen Éruv és sehol nem zavar ez senkit. Jeruzsálemben az érintett lakósok magándetektivhez fordultak, aki kideritette, hogy a tettes egy ismert jeruzsálemi …egyetemi tanár, aki “elvből” rongálja az Éruvot, mert a póznák és huzalok nem “esztétikusak” szemében.

Published in: on március 8, 2009 at 10:45 de.  Vélemény?  

HETI SZAKASZ – KI TISZA

 

        A SZOMBAT: A ZSIDÓK ISMERTETŐ

        JELE   ÉS  "MENYASSZONYA" .   .  .

 

    "Szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Te szólj Izrael fiaihoz : (mindazonáltal) szombatjaimat őrizzétek meg, mert jel az köztem és köztetek, nemzedékeiteken át, hogy (ezáltal) tudvalevő legyen, hogy én, az Örökkévaló, szentellek meg benneteket.

  

 "Őrizzétek meg  a szombatot, mert szent az számotokra, aki megszentségteleniti, halállal lakoljon és az aki munkát végez, ki lesz iktatva népe köréből.

 

   "Hat napon át végezzék munkájukat, de a hetedik nap a teljes nyugalom napja, szent legyen, az Örökkévalónak (szentelve) – – –

 

    " És őrizzék meg Izrael fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. Köztem és Izrael fiai között  jel ez mindörökre (arra nézve hogy) hat napon át alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a hetedik napon pedig szünetelt és megpihent" (2. Mózes, 31, 12-17).

 

                                                           *

       Szakaszunk főtémája – az aranyborju. Erről már beszéltünk többször, bár a téma szinte kimerithetetlen. Most egy, első látásra  marginális témáról fogunk beszélni, aminek azonban fontossága óriási: a szombatról, mint a zsidó ember – és a zsidóság – ismertető jeléről.

 

   Sok helyen emliti a Tóra a szombatot, ami a zsidó élet fókuszában van. A Tiz Parancsolatban az előkelő negyedik helyet elfoglaló Sábbát, szakaszunkban a Hajlék előkészitő munkálatainak befejeztével jelentkezik ujra. Miért? Minek? Mi a kapcsolat a kettő között?

 

    Bölcseink, mint sok helyütt, itt is a "szomszédság" (Szmichut pársijot) ráhatását elemzik: "Miért jön a szombat fontosságának és központiságának hangsulyozása a Hajlék munkálatai után?- teszi fel Rási a szónoki kérdést, amit ő maga válaszol meg: annak ellenére hogy megparancsoltam fürgén épiteni a Hajlékot és nem halogatni a munkát – ez nem jelenti azt, hogy ez igazolná a szombat megszegését. Tehát: épitsétek  szorgalmasan a moduláris mini-Szentélyt, de ezzel egyidejüleg örizzétek a szombatot, ne dolgozzatok benne és ne szegjétek meg a pihenőnap rituálját.

 

      Ezt az "Ách" szócskából fejtik ki Bölcseink, amit mi itt a körülményes "mindazonáltal"nak forditottunk. Tehát: annak ellenére, hogy a Hajlékot épitenetek kell, ez nem helyezi hatályon kivülivé a szombat törvényeit.  A Hajlék épitése nem életmentés = Pikuách Nefes (lásd a továbbiakban). Bölcseink kódja szerint (a Talmudban) mindenhol ahol megjelenik az "Ách" vagy "Rák" szócska (mindkettő "csak"ot jelent héberül), ott valamit levonnak, kizárnak, az előbb elmondottakból. Itt a szombatszegést zárja ki ez a  szócska.

 

Talán még emlékszünk rá: az első figyelmeztetést és vizuális bemutatását a szombat fontosságának – a zsidó nép, mindennapi kenyere, a manna, során kapta.  Itt láthatták, hogy a naponta menetrendszerüen jövö manna szintén "szombatot tartott", pénteken kellett dupla adagot szedni, mert szombaton nem volt a mezőn, ahogy ezt Mózes előre megmondta. Persze ott is voltak kishitü pitiánerek, akik a "hiszem ha látom" alapján kimentek szombaton mannát szedni, hátha mégis, de nem volt.

 

Akkoriban történt annak a bizonyos rőzsegyüjtőnek az esete is, aki szombaton szedett rőzsét és aki az első volt, akin a nép kipróbálta, valóban halálbüntetést kap-e a szombatszegő.

 

     Valóban.

 

    Erre mondták Bölcseink, hogy még egy szombatot sem tartottak meg ahogy kellett volna, mert mindjárt az elején ott volt a renitens rőzsegyüjtő (aki a Midrás szerint egy önfeláldozó zsidó volt, aki a saját bőrén akart példát statuálni, mi lesz a sorsa a szombatszegőnek.)

 

                                                        * * *

   A Hajlék és a szombat szoros kapcsolata nem merül ki az itteni "szomszédság'ban. A Midrás Halacha szerint abból a 39 munkafázisból, ami a Hajlék felépitéséhez szükséges volt, fejtették ki a Bölcsek a 39 munkafolyamatot, amelyek tilosak szombaton. Ebben benne van az irni, főzni, mosni, házat épiteni, illetve sátrat verni (aminek egyik logikus elágazása az esernyő kinyitásának tilalma szombaton). Valamikor ez a 39 főmunka (Ávot Meláchá) annyira ismert volt a zsidóságon belül, hogy Slomó Ganzfried  ungvári rabbi, a Kicur Sulchán Áruch szerzője, nem vette fel munkájába, mivel "ezt mindenki ismeri". Ma már úgyszólván senki nem ismeri és egy külön cikket kellene szentelni neki.

 

       Örökös kérdés: milyen esetekben szabad, illetve kell, a szombatot megszegni. A Halacha által elfogadott elv: akkor amikor életmentésről van szó. Ekkor minden munkát szabad szombaton elvégezni. További példa: a körülmetélést, ha a nyolcadik nap szombatra – vagy akár Jom Kippurra – esik, nemcsak szabad hanem kötelező megtartani, mivel ennek az előirt időben kell megtörténni, még ha szombatra esik akkor is.

 

 Annakidején a Szentélyben muzsikáltak szombaton – az áldozati rend előirás szerinti lebonyolitása közben. Ez maga is sok olyan munkával járt, amelyek a Szentélyen kivül szigoruan tilosak voltak. (A hangszerek használatát a Szentélyben szombaton, használták kifogásnak a zsidó reformisták Németországban amikor bevezették templomaikban szombaton az orgona használatát).

 

                                                       * * *

      A szombat mint "jel" demonstrálja a kapcsolatot Isten és kiválasztott népe között és ugyanakkor mintegy "igazolja", hogy Isten, a zsidók és a világteremtés közötti kapcsolat már a Teremtés első hat napján elkezdődött. Isten mint tudjuk hat nap alatt teremtette a világot és a hetediken megpihent. Ha a zsidók megőrzik a szombatot, ezzel mintegy "bizonyitják" és igazolják, hogy a világ az Örökkévaló műve. Persze Istennek semmi szüksége erre az igazolásra, mintahogy az is teljesen fölösleges volt számára, hogy "megpihent" a teremtés "nehéz munkája" után. A halandó embernek szüksége van a pihenésre és ezért a szombat neki, a szellemi emelkedettségen kivül – fizikai felüdülést  is jelent. Ha betartja, ahogy az elő van irva.

 

Ez tehát a szellemi kapcsolat Isten és  (a zsidó) ember között. Egyfajta véd és dacszövetség. A monoteista zsidó  aki átérzi, hogy Isten kiválasztotta őt szolgálatára – egyáltalán nem könnyü feladat – mintegy viszonzásul igazolja, a szombat megtartásával, hogy a világ nem egyfajta homályos evolúciós folyamat során, jött magától létre – hanem azt  Isten teremtette és benne az embert, saját képmására. Ez persze kötelez, de az elmult évezredek folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy csak bennünket, zsidókat kötelez.

 

      Zsidó exegéták sokat töprengtek afelett, mit jelent az itteni "tudvalevő legyen" ("ládáát") , hogy az Örökkévaló szenteli meg népét, a zsidó népet? Kinek legyen ez "tudvalevő"?

 

     Rási egy szóval válaszol: a népeknek. A gójoknak. Vegyék tudomásul hogy ez a zsidók chartere; ők Isten fennhatósága és védelme alatt állnak – ha megőrzik a szombatot, a "jelet", a szellemi kapcsolat zálogát.

 

    Ibn Ezra, egyik (a rövid) magyarázatában, idézi Száádját, a gáont, aki azt mondja hogy "a zsidót csak a szombattartása alapján ismerik fel és azonositják; ha a városban van, azáltal hogy bezárja üzletét és ha úton van – akkor nem megy (utazik) szombaton". Úgy látszik, erre utal a próféta amikor azt mondja hogy "hiresek lesznek utódaik a népek között és ivadékaik a nemzetek között. Bárki is látja őket, fölismeri, hogy ez az istenáldotta nép" (Jesája, 61, 9.). A szombat tehát a zsidók ismertetőjele. Ha nem tartja – olyan mint gój szomszédja.

 

Ibn Ezra saját magyarázata szerint a dolog ismerete ("tudása") maguknak a zsidóknak szól: "hogy tudjátok ti (a zsidók) hogy nekem vagytok szentelve (a szombattartás által). Hozzáteszi azonban, hogy "a lényeg az hogy minden zsidó köteles szombaton Tórát tanulni". Ezt Ibn Ezra a sunamita nő  férjének szavaiból fejti ki. Az megkérdezte az asszonyt "miért mész ma (Elisa prófétához) hiszen ma nincs  sem ujhold, sem szombat" (2. Kir. 4, 23), mivel "szombaton szokták emberek a prófétákat  és bölcseket felkeresni , hogy Tóra előadást halljanak tőle".

 

 "Háktáv vöhákábálá" ( Rabbi Mecklenburg) véleménye szerint a szombat nemcsak a fizikai nyugalom és pihenés napja hanem elsősorban a szellemi felemelkedés és "elmélkedés isteni dolgokban" alkalma. Lehet – teszi hozzá – hogy erre mondták Bölcseink azt, hogy "ha két egymásután következő szombatot megtartanák a zsidók  – azonnal  jönne a megváltás".

 

Chizkuni, azt a verset elemezvén, hogy "jel ez köztem és köztetek", azt mondja hogy "nem köztem és a népek között!" Ha megtartjátok a szombatot mint én – akkor az egész világ tudni fogja, hogy ti az én népem vagytok!"

 

   *

Ha valaki azt hinné, hogy az ággádának nincs mondanivalója a szombattal kapcsolatban, iktassuk ide rabbi Simon Bár Jocháj (Rásbi) mondását, amely a szombatot a zsidó ember párjának, menyasszonyának nevezi.

 

     "Mondá a szombat az Örökkévalónak: Világ ura! Mindenkinek van párja, csak nekem nincs! Válaszolá neki a szent, áldva legyen a Neve: Izrael közössége a te párod!" (Midrás Börésit rábbá, 11, 9).

 

Ez az eredeti kép, Izrael népe és a szombat, mint völegény-menyasszony, determinálja a kapcsolatot, amely elszakithatatlan. Imaszerkesztöket és költöket megihletett és elég ha a szombatfogadó Löchá Dodi dalt emlitem, amelynek első strófája, Patai József halhatatlan forditásában igy hangzik:

 

   "Jer, fogadjuk jó barát, szombatot a szép arát;

 

       "Őrizd hiven, gondolj rája" / hangzott Isten egy szavára.

          Egy az isten s dicssugára / a világot hatja át"

 

     "Jer, köszöntsük jó barát, szombatot a szép arát!"

 

      A péntekesti imában elénekelt dalt Slomó Hálévi Álkábec szerezte, a 16. században, Cfáton. Ez azon a talmudi elbeszélésen alapul, mely szerint  az amorita rabbi Chanina péntek estefelé szépen kiöltözött és azt mondta:"menjünk a szombat királynő elibe" Rabbi Jánnáj is hasonlóképpen tett és azt mondta: "Jöjj menyasszony, jöjj menyaszzony" (Sábbát 119a).

 

 

 

 

    

Published in: on március 8, 2009 at 9:14 de.  Vélemény?  

DR JESÚRUN: A ZSIDÓ TÖRTÉNELEM REGÉNYE(1)

 
 
  AZ ÉLŐ ZSIDÓ TÖRTÉNELEM                                                                
                                                                                                           

 

     Irta: Dr Jesúrun Élijáhu(*)                                          

 

A néptelen utca csendje hangosan verte vissza egy magányos férfi erős, sietős lépteit. Éjjel tizenkét óra volt; Szin papjai épp akkor vonultak fel kísérteties fehér kámzsájukban a lépcsőzetes oltárhoz, mikor befordult a templomtérre. Máskor legszívesebben elkerülte ennek a városrésznek még a környékét is. ahol gyakran verte fel a lakókat a foglyok rémes sikoltása. akiket a holdistennő templomában őriztek és vallattak a papok. De most sietett. mert torkát szorongatta 'a félelem, hogy bezárják a belső városfal kapuit és így a legközelebbi utat választotta.

 

– Csak már a szabadban lennék, hogy beszélhetnék Vele, hisz eb­ben a szörnyű városban gondolni sem tudok Rá – mormogta magában és szinte szétlökte a két alabárdos őrt, akik épp bezárni készültek a nehéz bronzkaput.

 

– Hadd kimenni a szerencsétlent – szólt Samassu társának, aki fel akarta tartóztatni a távozót,

 

– Ki ez és hová megy – kérdezte a fiatal katona, akit csak pár napja helyeztek át századával az ur-kászdímí helyörséghez.

 

– Ez egy fura. érdekes ember, de azt mondják, hogy nagyon gazdag.

 

Pár hónapja már, hogy nem áldoz az isteneknek, csak folyton

az ő istené­ről beszél, aki láthatatlan.

 

– Hát ki látott már láthatatlan istent – kérdezte a fiatalabb.

– Te buta. ép ez az. hogy az övét nem lehet látni, de ő éppúgy imádkozik hozzá, mínt te Istarhoz.

 

– Az más – felelt társa mély meggyőződéssel és felnézett a csilla­gok közt pihenő karcsú. titokzatos félholdra.

 

A belső falak és a külső bástyák közt, a mező puha pázsitján, egy nagy kőnek vetve hátát – áll a férfi,akiről szólottunk. Arcába süt a csillagos ég minden világossága, ahogy szeme fürkészve feltekint, mint aki keres valamit. Nem a csillagokat vizsgálja. Szeme a végtelen távol­ságokat kutatja, gondolata felméri az egész világot és keresi a teremtőt.

– Te Isten, akinek egyedül lehetett erőd megteremteni mindazt, amit látunk, Te. aki jóságodból nekünk is adtál, hogy különbek legyünk. mint az állatok, – miért nem nyilatkozol meg minden embernek? Miért tűröd, hogy teremtményeidet és azok teremtményeit imádják az emberek? Hát oly végtelen a Te türelmed? Lásd, én már nem birom tovább ezt az éle­tet, hogy naponta hallgassam szomszédaim káromlását, az éretlen suhancok csúfolódását, mert Téged tisztellek, a Láthatatlant s nem az ő bálvá­nyaikat!

 

Két nappal később, pirkadatkor, egy kis csoport hagyta el a várost.

 

    A hatalmas utazókocsit, melyet öszvérek húztak, néhány fegyveres szolga vette körül, élükön 'egy dús, őszszakállú óriással,aki láthatólag a csoport feje volt. A fiatal kapuőr alázatosan tisztelgett és röptíben kapta el az ara­nyat, melyet egy szolga odavetett neki, mikor kinyitotta a nehéz kaput. A külsö várfal bástyája előtt, a legelőkön kivált egy hatalmas nyáj, me­lyet sok pásztor terelt a bástya felé. Tevék. szamarak, öszvérek és juhok százai közeledtek. A kapu itt is megnyilt és a menet elhagyta a város te­rületét.

 

Merre, uram? – 'kérdezte az egyik szolqa.

 

_ A dombon át az Eufráteszig! A csatornán majd gázlót keresünk és tovább megyünk nyugatnak. mindig nyugatnak, míg a Nagy~tengerig

nem érünk.

 

A dombtetőn álltak. mikor feljött a nap. – Áldott legyen Baál, a világ teremtője – fordulta napkorong felé egy fiatal fegyveres.

_

A Láthatatlant áldd. Ö teremtette a napot,   a holdat és míndent, ami az égen fenn van s a földön lenn – szólt rá keményen az úr. A hangos szóra kedves asszonyi hang szólt ki a kocsiból : Ávrám! – A férfi odaléptetett.

 

A nap sugaraí bearanyozták a tájat és csodás csillogással felelt a sugarak csókjára a város sok gyönyörű rézfedeles templom-teteje. Olyan volt a város és az előttük elterülő sárgás sivatag mint az élet és a halál.

_

 Hát valóban elmegyünk, nem találtál más megoldást? Nem Szá­ráj _ felelt a férfi és gyengéden megsimogatta felesége bánatos. könny­áztatta arcát. _ Elmegyünk innen. A Láthatatlan így szólt hozzám mult éjjel: "Menj el ebből az országból, szülőföldedről, melyet annyira szeretsz, atyád házából egy földre. melyet én neked adok. csak neked. És .neq­áldalak, nagy néppé teszlek és áldása leszel minden embernek."

 Az Isten mondotta ezt nekem.

 

 

_ Hát te. testvérem fia, Lót. Megbántad. hogy velem jöttél? Még visszafordulhatsz ! A megszó!ított fiatalember lelkes szavakkal felelte: Min­dig szerettem volna utazni. messze földeket megismerni. más világot látni. érdekes új dolgokra találni. Boldogan követlek!

 

A kocsis az öszvérek közé csapott. a karaván elindult.

 

 

Délután forró szél sepert végig a vidéken és nyomaikat is befedte a sivatag pora.

Négyezer ,évvel ezelőtt. a mi időszámításunk szerint kétezerben játszódott le ez a történelmi esemény az Eufrátesz folyó vidékén, Mezopo­támíában, melyet ma Irak államnak neveznek. A város. melyet Abrahám ősatyánk elhagyott Ur~Kaszdim volt.

 

1922~ben Sir Archibald Woolley, angol tudós. expedíciót vezetett ide és ásatások feltárták a 4000 évvel előtti, virágzó város romjait. Az ék­irásos feliratokból az derül ki, hogy vad élamita törzsek pusztították el. Az úri és papi réteq gyönyörű kulturát fejlesztett ki. de a szegény népre súlyosan nehezedtek az istenek kegyetlen törvényei. Ábrahám még idő­ben elhagyta a várost. amelynek népe. a sumérok elpusztultak. de az ősatya családja. a zsidó nép megmaradt.

 

A BIBLIA AZ öSATYÁKRóL

 

Abrahám útja Szírián keresztül a Jordán völgye felé. Kanaán orszá­gába vezetett. Aki ismeri a térképet. az tudja, hogy Palesztina földje ter­mészetes hidat képez Afrika és Ázsia között. Mínt ilyent mindig a leg­fontosabb karavánutak szelték át. melyeken Babylónia és Egyiptom ke­reskedői cserélték ki országaik áruit. De sokszor hadiút is volt e föld. ha a két említett nagyhatalom közül az egyik kedvet kapott a másik meghódítására. A föld, melyet Isten Abrahámnak ígért. lakott terület volt, sok kis tartományra oszlott és apró városállamokra.

 

   Az a kis csoport, mely az Eufrátesz túlsó oldaláról jött (és ezért ívrínek, hébernek nevezték a folya­mon innen lakó kanaáni népek) semmikép sem lett volna képes elfoglalni az országot, de benépesíteni sem ezt a nagy területet. Ábrahám tudta, hogy utódaié lesz a föld s ő maga egyik vidékről a másikra tette át lakhelyét, aszerint, hogy volt-e elég legelő töméntelen sok nyájának. Itt szabadon áldozhatott az Istennek, nem néztek rá ferde szemmel városi szomszédjai, mert lakása a végtelenbe vesző legelők, mezők voltak és fedele csak az ég örökké mosolygó, 'kék 'kárpitja.

 

Nemsokára elvált Lóttól. Pásztoraik összevesztek, mert kevés volt nyájaiknak a legelő. Ábrahám nem akart civakodást öccsével. Lót elvo­nult az ország legtermékenyebb részére, a mai Holt-tenger mellé, Szodoma városa irányában.

 

Ábrahám a Hágártól született fiát, JismaeIt korán elküldi házából. A fiú a pusztában nevelkedik, híres vadász lesz és tőle származnak az ara­bok (izmaeliták). Izsák, Sára gyermeke pedig otthon nevelődik és így kö­zelről figyelheti apja példaadó életét.

 Ábrahám bejárja az egész országot. Ahol felüti sátrait és huzamosabb ideig tartózkodik. ott mindenütt tiszte­letet ébreszt életével. viselkedésével, jóhírével. Tudják róla, hogy háza mín­dig nyitva áll a fáradt vándor előtt s a fejedelem – mert így nevezték már az ország lakói – maga keresi az alkalmat. hogy vendégeket fogad­jon. A keleti népek híres vendégszeretetüket a mi atyánktól tanul ták. Sen­kit soha nem bántott, maga volt a békesség, és könyörület a bajban le­vőkkel szemben, de megsérteni nem hagyta magát, sem hozzátartozóit. Mí­kor Délbabylónia királya egy kisebb harci egys'éggel könnyű zsákmány reményében rajtaüt Szodoma és Shalem (később Jeruzsálem) városán és foglyul ejti a lakosok közt Lótot is – Ábrahám nem marad tétlen, Föl­fegyverzi szolgáit és az ellenség ellen indul. Éjnek idején Dán városkánál, a határon utoléri az elbizakodott babylóniakat, szétverí a martalóc csa­patot és kiszabadítja a foglyokat, köztük az elhurcolt királyokat és Lótot, az unokaöccsét.

A hálás királyok csodát látnak. A szabadító fejedelem nem kér tőlük semmit és nem fogad el semmi jutalmat Az önzetlen cselekedet az ő igazi jutalma.

Sára meghal. Ábrahám is nagyon öreg már és fiának nincs hozzáillő felesége. Elküldi tehát öreg szolgáját, a damaszkuszi Eliezert Cháránba, őshazája egyik városába, ahol rokonai 'éltek, hogy onnan hozzon feleséget fiának. Az apa nem akarja, hogy fia elhagyja az Isten igérte Kanaán föld­jét, de azt sem akarja, hogy olyan menye legyen, aki e1téríti fiát a látha­tatlan Isten szolgálatától. A szolqa visszatér 'és magával hozza a legkülönb asszonyt, Rebekát.     

 

Ábrahám még halála előtt gondoskodik méltó sírhelyről magának és családjának. Felajánlják neki a Machpéla barlangot. Chevron városának közelében. Ö búsásan megfizeti az árát és a sírhely, hol előbb Sára, majd Ábrahám találta meg végső nyughelyét, a zsidó nép örök jogát jelképezi az Ígéret földjéhez.

 

   A fiú, Izsák élete átmenet csupán  Ábrahám és Jákob között. Örökli, sőt gyarapítja is apja gazdagságát, de neki már ellenségei is vannak. Kutakat fúrnak szolqáí, de a szomszédos törzsek be­tömik a kutakat, Ellenségeskedéssé mégsem fajult a civódás. Abrahám fia meg tudja találnia módot arra, hogy kibékítse haragosait. Annál szomo­rúbb a helyzet két fia. Ézsau és Jákob közt, bár az öregkorban levő apa, kinek látása egyre gyengébb. nem látja meg az emésztő gyűlöletet, mely két fia közt tombol. Ézsau vadász volt. nem sokat törődött sem a család­jával. sem az otthon látott vallási érzés ápolásával. Ez jórészt Jákobra hárult. ki otthon élt és a gazdaságot vezette. meg a nyájak felügyeletét látta el. Jákob csellel megszerzi Ézsau bátyjától annak elsöszülöttséqí jogát. majd anyja segítségével. – aki kisebbik fiát szerette jobban – Izsák ál­dását is. Ézsau felbőszül ezen és bosszút forral öccse ellen.

 

Rebeka kétségbeesve gondol arra. hogy kisebbik fiát megölik és na­gyobbik fia lesz a gyilkos; ezért Jákobot elküldi szülőí házába Cháránba.

 

Jákob. kezében botjával. vállán tarísznyával indul útnak. Az út so­káig tartott, Vadállatokkal teli erdőkön, ellenséges földeken keresztül tör elóreaz ifjú, de este nyugodtan hajtja fejét a köpárnára. Tudja. hogy Ab­rahámnak és Izsáknak Istene vigyáz reá -és hitében nem is csalatkozik.

 

Megérkezik Cháránba. A kúthoz jönnek a város leányai. hogy vizet merítsenek. Jákob egymaga emeli fel a kút szájára tett súlyos követ és az ámuló leányok közt van Ráchel is, az unokahuga. Jákob sírva csókolja meg Ráchelt. aki apjához vezeti őt. Lábán, Rebeka testvére. először a jó­szívű nagybácsi szerepét játssza, de azután kimutatja foga fehérjét. Éhbérért dolqoztatja Jákobot még akkor is. mikor az elveszi feleségül két leányát. Leát és Ráchelt. miáltal még szorosabb lesz a rokoni kapcsolat. De Jákob résen áll. hisz most már családjáról, gyermekeiről van szó – és túljár apósa eszén. Az ő kis nyája százszor szaporabb mint apósáé és húsz­éves szolqálat után nagy vagyonnal tér vissza hazájába.

 

Vándorbottal kezében kelt át a Jordánon. míkor menekült Ézsau elől és nagy tábora van, midőn hazatér. Most még Ézsauval kell szembenéznie. A húsz év eloltotta az égő haragot. Ézsau, aki közben színtén hatalmas úr lett, Jákob nyakába borul, de a kibékülés után szétválnak útjaik: Jákob hazatér a szülöí házba. Ézsau pedig saját tartományába, Edom Fennsík­jára, mely a Holt-tcnqertől délre terül el.

 

Az úton. mikor már csak pár kilométerre volt a szülőí háztól, meghalt legkedvesebb felesége. Ráchel. akit rajongásig szeretett és sose felejtett el. Sírja ott van ma is, hol Jákob évezredekkel ezelőtt eltemette. a betlehemi országúton. Ide szállt annyi nemzedék imája. hogy ő, a nép bűntelen. jóságos anyja – könyörögjön szerencsétlen gyermekeiért.

 

Mindenért bűnhődni kell. minden bűn után jön a bűnhődés. Ez a Já­kob ősatya életéról szóló történetek mély tanulsága. Aki a csalafinta módon megszerzett apai áldással akar békességben és bőségben élni – annak húsz évig kell idegenben. Kegyelem  kenyéren élnie. Aki kivételt tesz gyer~ mekeível és részrehajló az egyik javára. azt épp legkedvesebb gyermekének elvesztése fogja gyászba dönteni.

Ruben. Simon. Lévi. Júda. Iszáchár, Zebulon. Dán. Naftálí, Gád, Aser, József és Benjámin. Ezek voltak Jákobnak, vagy ahogy később hívták őt Izraelnek  fiai. Jákob legjobban Józsefet szerette és mínden jóval e1kényeztette ezt a fiát. Ezért József, ki kétségtelenül igen tehet­séges és okos fiú volt – kícsít a testvérei felett állónak érezte magát. Kér edett előttük álmaival. melyeknek értelme az volt, hogy uralkodni fog felettük. A testvéreket véqtelenül felbőszítette Jákob részrehajlása, meg kis öccsük kérkedése és várták az alkalmat, hogy leszámolhassanak vele.

 

 Az alkalom nem is késett. Egyszer, mikor egyedül voltak vele a rnezőn, csak Ruben és Júda fellépésének volt köszönhető, hogy nem verték agyon. Abban a hitben, hogy ezzel örökre végeznek vele – elad ták Egyiptomba rab­szolgának, apjuknak meg azt mondták, hogy vadállat tépte szét fiát. Jákob keserves zokogással siratta kedvencét és nem tudott halálán meqviqasz­talódní.

 

Múltak az évek. Jákob vagyona gyarapodott, családja népesedett, az öreg siratta Józsefet, a fiai pedig rettenetes testi erejükkel félelmetes hír­névre tettek szert Kánaán földjén. Már meg is felejtkeztek arról a testvérükröl, akír a gondviselés nem engedett elpusztítani, sőt kiszemelt arra, hogy egész más irányba terelje családja sorsát és így népünk törtenelmét is. Az álmok valóra váltak és amit testvérei elkövettek ellene, épp az segítette elő az álmok megvalósulását.

   (Folyt. Köv)

 

(*) Dr Jesurun Élijáhu (Szabó }Schwartz{ Ödön), egyike volt a kevés cionista (neolog) rabbinak, a két világháboru közötti Magyarországon. Aktivan résztvett a cionista mentő munkában és amint lehetett allijázott, megjárván az angolok ciprusi koncentrácios táborát is. Izraelben középiskolai tanár volt, ékesszóló cionista agitátor, a szó legjobb értelmében, valamint publicista az itteni magyarnyelvü sajtóban (Új Kelet, Hét Tükre). Több könyvet irt, ezek egyike az ÉLŐ ZSIDÓ TÖRTÉNELEM, amely regény formájában irja meg a zsidóság történetét, egy cionista zsidó szemszögéből.

 A könyv első kiadása Békéscsabán jelent meg – 1942-ben, ahol Jesurun zl mint rabbi tevékenykedett. A mai Magyarországon ismeretlen könyvet Jesurun emlékének szentelve adjuk közzé.

                                                      A szerk

 

Published in: on március 5, 2009 at 8:31 du.  Vélemény?  

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (3)

 
 

" Válassz magadnak mestert, szerezz magadnak jó barátot, és ítélj meg minden embert jó oldaláról!" (l,6).

E mondás Jósua ben Peráchjától származik. Ő és Nittáj az árbéli, voltak a második "páros", akik átvették a zsidók sorsának irányítását.

A helyzet ebben az időben merőben más volt, mint az előző "pár" idejében. Győzött a hasmoneus felkelés, és megteremtődött az erős zsidó királyság. A király, Jochanán, gőgös és erőszakos; a főpapi tisztséget is megszerezte magának. Ebből sok bonyodalom származott, majd ennek a korszaknak a vége felé – erről a Talmud is beszámol – Jochanán nyilvánosan csatlakozott a szadduceusokhoz, és szembeszállt a Tóra-bölcsekkel. Bekövetkezett a nyílt törés a király hívei és a Tórához hű vezetők között, amely vérfürdőbe torkollott. Jósua ben Peráchjának menekülnie kell, Egyiptomba megy, ott várja ki, amíg a körülmények megváltoznak.

A fenti mondás az egyetlen, az Atyákban, amely Jósua ben Peráchjától fennmaradt, s azt az ellentmondásos helyzetet tükrözi, melyben – a független hasmoneus királyságban – mint a Synhedrion elnöke volt kénytelen tevékenykedni. Feltehetően nagyon magára maradt, és nem jó, ha az ember egyedül van, s mindössze csak saját bölcsességére támaszkodhat. Könnyen tévedhet, és rossz döntéseket is hozhat.

* * *

A zsidó hagyomány mindig nagyra értékelte a Mester szerepét. Meir, a rabbi tanaita azt tartotta, hogy célszerűbb egyetlen nagy mestertől tanulni, mint többtől, mert az eltérő vélemények zavaró hatással lehetnek a tanítványokra, akik nem ismerik ki magukat a vélemények között.

    Évekkel elhunyta előtt a lubavitsi rebbe utasította híveit, válasszon magának mindenki egy mestert, vagyis egy saját rabbit (tanácsadót), akivel tanácskozhat, ha nem tud egyedül dönteni. Ezt a felszólítást is a fenti bölcs mondás inspirálta, és példázza annak örök érvényességét.

"És szerezz magadnak egy jó barátot!" A "szerezz" szó (héberül: kné) azt is jelenti, hogy vásárolj magadnak, tehát akár pénzért is. Ez azt is jelzi, hogy a jó barát mindennél fontosabb, még a Mesternél is. Mestert – mondja az egyik kommentátor – könnyen lehet választani, hiszen sokan vannak, de egy jó barátra sokkal ritkábban lelhet az ember. Azt szerezni kell, vagyis vásárolni, akármilyen nagy befektetés árán is. (Természetesen ezt nem anyagi értelemben kell gondolni.) Barátságért barátsággal, odaadásért törődéssel kell "fizetni". A dolog nem szorul magyarázatra. A jó barát az ember életében az egyik legnagyobb érték.

"És ítélj meg minden embert a jó oldaláról!" Ez mindenekelőtt a bíráknak szóló útmutatás, hogy ne ítélkezzenek elhamarkodottan. Kétes esetekben inkább gondoljanak az enyhítő körülményekre, mint a súlyosbítókra.
Szfát Emet, a guri cádik szerint ennek a mondásnak az az értelme, hogy az embert mindig teljes valójában, és nemcsak egyes tetteiben kell megítélni.

Az emberi természetet tükrözi az a mondás, amit a Talmud (Menachot 109) Jósua ben Perachjának tulajdonít. Amikor elnöki kinevezési körülményei kerültek szóba, Jósua azt mondta, hogy eredetileg nem ambicionálta a kinevezést, no de aztán…

"Annak előtte (mármint a Synhedrion elnökévé való kinevezése előtt), ha valaki azt mondta nekem, hogy fogadjam el a magas állást, legszívesebben oroszlánverembe dobtam volna az illetőt. Ma pedig, ha valaki azt javasolja, hogy mondjak le, egy forró vízzel telt fazekat vágok hozzá…"

* * *

A berdicsevi Lévi Jichák ezt a gondolatot – elveihez híven – az egész zsidóságra vonatkoztatta. Nevezetesen azt vallotta, ha magát az embert, az egyént jó oldaláról kell megítélni, és nem szabad róla rosszat mondani, akkor hogyan szabadna az egész közösségről, a zsidó népről rosszat mondani, és nem a jó oldaláról megítélni?

* * *

A psiszhai "szent zsidó" filozófiai szemszögből közelítette meg ezt a mondást. Következtetése a mai ember szemében naivnak tűnik, amikor azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy mindenképpen érdemes az embert jó oldaláról megítélni, és mindig jóra gondolni. Hiszen – fejtegeti a gondolatot – ha az ember valóban tiszta, erkölcsös, és távol áll tőle minden rossz, akkor helyesen cselekedtünk, amikor pozitívan ítéltük meg. Ha pedig nem ilyen, akkor is megfelelően jártunk el, mert betartottuk a Misna előírását.

Mi történik abban az esetben, ha valakiről rosszat mondunk? Mindenképpen helytelenül cselekszünk – magyarázza -, mert ha az illető vétlen abban, amit róla állítanak, akkor alaptalanul keltettük rossz hírét. Ha pedig valóban vétkes – áthágtuk a Misna parancsát, hiszen az emberről csak jót szabad mondani…

* * *

E misnai parancs értelmezésében a haszid felfogás eltér az általános zsidó értékeléstől. Valóban, minden emberről csak jót szabad mondani, kivéve arról, aki nem viselkedik "ember"-hez méltóan (Midrás Smuél). Ha egy cádik valami olyat tesz, ami nem méltó hozzá, de cselekedetét valamiképp meg lehet magyarázni, akkor pozitívan kell megítélni az egész tevékenységét.

Ha egy közismerten rossz szándékú, gonosz ember jónak tűnő cselekedetet visz végbe, őrizkedni kell tőle, és kétkedni kell szavaiban és tetteiben. (Maimonides). Ezzel szemben, a haszid felfogás, még a halachán is túlmenően, azt tanítja, hogy minden emberben a jót kell keresni és találni, még ha az rossz is. Erre vonatkoztatva mondta az egyik lubavitsi rebbe, reb Sálom-Dov Schneurson, hogy a "legsajnálatraméltóbb az az ember, akit a Tóra szerint nem szabad sajnálni".

* * *

A híres kállói rebbe, Eizik Taub, kiszámította, hogy a pozitív megítélés gondolatát kifejező szavak számértéke 1018, ami megegyezik a Sömá Jiszráél szavainak számértékéveI. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy az egyistenhitből fakad az az adottság, hogy az ember képes embertársát jónak tartani.

" Válassz magadnak mestert!"

A ropsitzi reb Náftáli – ezen mondás szellemében – keményen ostorozta azokat a haszidokat, akik más tudós rabbik tanítását elutasították, lenézték őket, és kizárólag a saját mesterüket dicsőítették.

   
 Bolondok vagytok – mondta  nekik-, válasszatok magatoknak tanítóul azt, akit akartok, de ez nem zárja ki, hogy minden embert a jó oldaláról ítéljetek meg. Képtelenek vagytok elképzelni, hogy egy másik rebbe is tudós és szent életű? (Folyt.köv)

Published in: on március 5, 2009 at 5:24 du.  Vélemény?  

MIT MOND A HALACHA – A HÁZASSÁGRÓL

 

 

MÓZES ÉS IZRAEL TÖRVÉNYEI SZERINT… 

 

A zsidó felfogás és annak jogi formába öntött kijegecedése, – a Halacha – igenli a házasságot. A Misna (Atyák ) 18 éves korban állapítja meg a férfi házasodását, a lány lehet fiatalabb is. A Talmud bölcsek között – akiknek élete példaértékű nekünk – csak egy tanaitát találunk, aki nőtlen volt – Simon Ben-Ázájt, aki azzal mentegetőzött, hogy "mit tehetek, amikor lelkem a Tórát vágyja és szereti" (Jevamot, 63b).

A házasság, a zsidó felfogás szerint, a világ teremtésének szerves része, illetve folytatása. Ádám és Éva volt az első család, ők kapták a szaporodás és sokasodás bibliai parancsát – amely az első micva a Tórában. A próféta megfogalmazásában és a Talmud bölcsek interpretációjában, az isteni szándéknyilatkozat úgy hangzik, hogy az Örökkévaló a világot "nem kietlennek (pusztaságnak, zűrzavarnak) teremtette, hanem arra hogy (be)lakják, alkotta" (Jesája, 45, 18).

Ennek egyenes következménye a házasságok, a családok kialakulása, a gyermekáldás. A Tóra ezt is, mint mindent, szabályozta, és megfelelő keretbe állította. A Tóraadás előtt is voltak házasságok, születtek gyerekek, de – Maimonidés szavaival – "A Tóraadás előtt az ember meglátott az utcán egy asszonyt, aki megtetszett neki, hazavitte, magáévá tette -s és ezzel de-facto a felesége lett". A Tóra megszentelte a házasságot, amit héberül stílusosan kiddusin-nak (szentségnek) nevezünk, ennek a ma is érvényben lévő chuppá-kiddusin formáját adva. Fölösleges hangsúlyozni, hogy a szentség-házasság védelmet nyújt az asszonynak a férj önkényeskedései elől.

A házasságlevél

Ezen védelemnek egyik fontos eszköze a ktubá (házasságlevél) volt. Ezt a nagy tanaita, Simon ben-Sátách (lásd róla A Talmud Bölcsei rovatunkban) vezette be a második Szentély fénykorában, amikor sógora, Jánnáj Alexander, volt a nagyhatalmú király, azzal a deklarált céllal, hogy a "férjnek ne legyen könnyű szabadulni feleségétől" (Sábbát, 14, b) hiszen válás esetén a házasságlevélben megállapított összeget kell, a hogy a férj kifizessen feleségének.

Az arameus nyelven megírott ketuba, tartalmazta a férj további kötelezettségeit feleségével szemben (mint élelmezés, ruházat, házastársi kötelesség), stb., valamint felsorolta a feleség által hozott és birtokát képező vagyont.

Eddig a házasságlevél által biztosított anyagiakról. A ktubá fontosságára jellemző, hogy Bölcseink szerint nem szabad együtt élni valakinek feleségével, ha annak nincs birtokában házasságlevele. Van, aki ezt nem veszi ennyire szigorúan ("2-3 évet is élhetnek együtt ktubá nélkül" – Ktubot, 57, a). Azonban rabbi Méir (uo.) és nyomában Maimonidés (Hilchot Isut, 10, 10) azt mondják, hogy "még egy órát is tilos együtt élniük ktubá nélkül". A Talmudbölcsek Írásversek sorával bizonyítják, hogy a házasságlevél gondolata a Tórában gyökerezik, ha azt végső formában Ben-Sátách foglalta írásba.

Ha a házasságlevél a dolog (tulajdon) jogi részét szabályozza, és tulajdonképpen anyagiakkal foglalkozik – a chupa (baldachin) alatt elmondott hét áldás (Sevá Bráchot) a szellemiekről gondoskodik és a zsidó felfogást, és szellemiséget tükrözi.

A hét áldás

A szentségházasság (chupá-kiddusin) tulajdonképpen egy szerződés két fél között, amelyben a jogokat és kötelességeket a házasságlevél taglalja. Ezt bibliai korokban brit (szerződés-egyezmény)nek nevezték. A ktubá felolvasása (lásd szövegét a továbbiakban, magyar fordításban), azután következik, hogy a vőlegény a menyasszony ujjára húzza a gyűrűt, és azt mondja: "Ezennel légy megszentelt feleségem, ezzel a gyűrűvel, Mózes és Izrael törvényei szerint" ("Háré át mökudeset li, bötábáát zó, ködát Mose vöjiszráél". Erre a két tanú és a résztvevő közönség rámondják, hogy "Mökudeset" (vagyis meg van szentelve).

Az ezután következő hét áldás (amit sok esetben a rabbi mond, de mondhatják erre felkért előkelő férfiak is) ősrégi eredetű, szövegét a Talmud Ketubot traktátusában (8, a) valamint Maimonidés kodifikációjában (Hilchot Bráchot, 2 és Hilchot Isut, 10), találjuk.

Ez így hangzik:

1) "Áldott vagy örök Istenünk, a világ ura, aki megteremtette a szőlő gyümölcsét"
2) "Áldott vagy örök Istenünk, a világ ura, aki mindent dicsőségére teremtett".
3) "Áldott vagy örök Istenünk, a világ ura, aki az embert megalkotta"
4) "Áldott vagy istenünk, a világ ura, aki az embert a maga képmására, a saját képzete szerint formálta és örök építményt mintázott belőle. Áldott vagy te Örökkévaló, aki az embert alkottad".
5) "Örüljön és vigadjon, aki gyermektelen volt (Cion), mikor gyermekei egybegyűlnek nála örömben. Áldott vagy te Örökkévaló, aki megörvendezteti Ciont gyermekeivel!"
6) "Adj sok örömet ennek a szerelmetes párnak, ahogy az Éden kertben örömet okoztál annak idején első teremtményednek. Áldott vagy te, Örökkévaló, aki örömet okoz a vőlegénynek és menyasszonynak!"
7) "Áldott vagy te, örök istenünk, a világ ura, aki az örömöt és vigasságot, vőlegényt és menyasszonyt, ujjongást és dalolást, vigalmat és vidámságot, szeretetet és egyetértést, házi békét és barátságot teremtette. Urunk, Istenünk, vajha hamarosan hallanánk Jehúda városaiban és Jeruzsálem piacterein is, vőlegények és menyasszonyok hangját; vőlegények vigalmát a baldachin alól és ifjak zenés lakodalmi zaját. Áldott vagy te Örökkévaló, aki megörvendezteti a vőlegényt és a menyasszonyt!"

 

    A szentségházasság fő ismérvei: mindkét félnek szabadnak kell lenniük, ha házasok voltak azelőtt, szabályosan el kell válniuk. A menyasszony alámerül a rituális fürdőben stb. Az előirt ritus, főleg szigorúan vallásos családok esetében, szinte kizárja az un. "mézesheteket", amelyek aztán, szolidabb és szelídebb formában a házastársakat egész életük folyamán végigkísérik.

A házasságlevél (ktubá)

A korabeli házasságlevél arameus nyelvezetű volt, mivel ez volt akkor a mindennapi érintkezés nyelve és fontos volt, hogy a házaspárok tudják jogaikat és kötelességeiket. Ma – tradicionális okokból – változatlanul arameus a ktubá nyelvre de szokás lefordítani a chupa alatt héberre vagy bármely más nyelvre, amit a házasulók értenek.

A Ktuba dióhéjban, ezt mondja:

Ezen és ezen a napon, itt és itt, azt mondta x.y. úr, (a vőlegény) x.y. úr fia, a menyasszonynak, x.y lányának: légy a feleségem Mózes és Izrael törvényei szerint. Én pedig Isten segítségével alapján dolgozok és ellátlak, megbecsüllek, megadom minden szükségletedet, ahogy azt a zsidó férfiak szokták tenni becsülettel. Megadom a mátkapénzt (móring=móhár) 200 zuz értékben, ahogy az a Tóra szerint neked jár…

Utána a tanuk tanúsítják, hogy a menyasszony mindebbe beleegyezett és ezáltal x.y úr felesége lett. Továbbá, a ketuba technikai részében a vőlegény kötelezettségeit taglalja, majd a hozományt részletezi, amit a vőlegény kap. – – – Minden törvényes és szabályos a Halacha szerint (itt jön a két tanú aláírása).
A szertartás végeztével a vőlegény átadja a házasságlevelet menyasszonyának és ez annak tulajdonává válik. E ktuba birtokolása nélkül a házaspár nem élhet együtt. A ketuba – akárcsak ellenpólusa a get – egyik fontos alapeleme, hogy a résztvevők neveit pontosan írják. Ellenkező esetben ebből sok bonyodalom származhat

Mondhatnók: ez merő formalitás, hiszen "a fiatalok szeretik egymást" stb. Azonban minden hivatalos papír formalitás csupán, de van sok ország, ahol ha valakinek nincs születési bizonyítványa – akkor akár meg sem született. A zsidó házasélet szentsége, tartóssága és szilárd alapjai, természetesen nem egy papíron múlnak, azonban ha valakinek nincs villamosjegye, vagy bérlete – az nem utazhat villamoson, és ha rajtakapják, megbírságolják.

Persze a ketuba nem orvosság mindenre. Vannak, un. tiltott házasságok, amelyek eleve érvénytelenek, hiába írnak egy díszesen cirkalmazott házasságlevelet. Például, a ma divatos egyneműek "házassága" tilos a Tóra szerint, azt a Halacha nem ismeri el, hiába akadna olyan "rabbi" aki összeadná őket. A tiltott házasságok listáját először a Tóra, majd – bővítve – a Halacha adja.

Tiltott, érvénytelen házasságok

Elsősorban vérrokonok: anyja, lánya, nővére vagy húga, lányunokája, nagynénje stb., valamint feleségének vérrokonai. Az ilyenekkel kötött házasságok vérfertőzés terhe mellett tilosak – a Tóra szerint. Az ilyen kapcsolatban élőknek nincs szükségük válólevélre (getre) mivel együttélésük nem számit házasságnak. Következményeiben a legsúlyosabb és a gyakorlatban a leggyakoribb, ha valaki egy férjezett nővel él együtt, anélkül hogy az törvényesen elvált volna. Ebben az esetben is a születendő gyerek mámzer lesz, annak minden negatív konzekvenciájával együtt.

A Tóra az említett kapcsolatokat azon fajtalanságok kategóriájába sorolja, amelyekkel valamikor Kánaán népei kitűntek. Ma nem kell ilyen messzire menni.

Zsidó és nemzsidó közötti házasságot a Halacha nem ismer el érvényesnek. A Tóra többiben kifejezetten tiltja ezt, és messzemenő következményeit hangsúlyozza. Azonban, ha a nő zsidó – akkor a születendő gyerek is zsidó és nem  számit mámzernak. A házasságon kívül született leányanya gyermeke sem mámzer – az európai "fattyú" fogalma nem vonatkozik rá. A lányanya nem kap kitüntetést a Halachától, cselekedete elitélendő, de nem von maga után szankciókat.

Kohanita nem vehet el elvált nőt vagy betértet, vagy olyant, aki feslett életéről ismeretes. Ilyen házasság tilos és rabbi abban nem vehet részt. Azonban, ha mégis történt ilyen házasság – az de-facto érvényes és a születendő gyerek törvényes (nem mamzer) de bizonyos szankciókkal sújtják.

A zsidó házasság egynejűségben gondolkodik. Még amikor a többnejűség nem volt tiltott – a zsidók nagy többségének egy felesége volt (lásd erről: Mit mond a halacha a monogámiáról). A zsidó házastársak hűsége közmondásos volt – ebben nagy része volt az un. Tisztulási Törvénynek (Diné Táhárá) amely havonta kb. 12 napra eltiltotta a házastársak nemi érintkezését, ami ahhoz vezet, hogy nem unják meg egymást. A zsidó férfiak különben is kapósak voltak széles körökben, mivel nem kocsmáztak, nem verték asszonyaikat és nem itták el keresetüket. Ez a pozitívum, paradox módon, gyakran elősegítette a vegyesházasságot…

Összegezve: a zsidó nép, zsidó társadalom, akárcsak a zsidó egyén életének egyik alapja a házasság. A Tóra alapján álló, szentelt házasság melynek célja és értelme a gyermekáldás.


HALACHA a zsidó vallás törvényeinek összefoglaló neve. Ismert döntvénytárai Joszef Káró Sulchán Áruchja, a Remá megjegyzéseivel, valamint Maimonidés Jád Hácházáká (14 kötetes) törvénytára. A Responsum irodalom évszázadok óta kíséri és bővíti, aktualizálja a Halachát, hogy az a modern kor minden kérdésére választ adjon.

 

Published in: on március 4, 2009 at 6:54 de.  Vélemény?