HETI szakasz Tecáve – 2010

 AHOVÁ BEENGEDIK. . .


Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak, világítás céljára, tört, tiszta olíva olajat, hogy örökmécsest gyújtsanak vele” ( 2. Mózes, 27, 20).

A zsidó hagyomány a fénynek általában, de az olíva olajnak különösen, nagy és szimbolikus jelentőséget tulajdonit. A Midrás – e témában – Jeremiás prófétát idézi, aki a zsidó népet egy friss olíva bogyóhoz hasonlítja :
„Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett téged az Örökkévaló…” (Jer. 11, 16).

Miért az olajbogyóhoz hasonlítja a zsidó népet a próféta – veti fel a kérdést a Midrás – hiszen, más helyütt, már szőlőhöz, fügéhez, datolyához és dióhoz is hasonlította az Írás a zsidókat?

A hasonlat kézenfekvő – magyarázza is meg mindjárt – amikor az olajbogyó még a fán van, megnyomogatják, aztán leszedik, megcsépelik, végül kipréselik, s lesz belőle olaj. Így van ez a zsidókkal is. Jönnek ellenségeik, ütik-verik, börtönbe zárják, láncra verik, gettóba zárják őket – mígnem Isten megkönyörül rajtuk… (Smot Rábbá, 36, 1).

A Midrásban másutt, ugyancsak szerepet kap a zsidók – olajbogyó hasonlat, ugyancsak a fenti Jeremiás versre vonatkoztatva.

A kérdés ugyanaz, a válasz más:
Minden más folyadék elegyedik egymással, kizárólag az olajjal nem keveredik össze más folyadék. A zsidókkal is ugyanez a helyzet, ők sem keverednek (nem házasodnak össze) a bálványimádókkal. (uo.).

A guri rebbe, a „Szfát Emet”, tovább folytatja ezt a gondolatmenetet. A zsidók azért nem keverednek más népekkel – állítja – mert nem képesek rá, akár az olaj, mely nem elegyedhet más folyadékkal. Ezért is mondja ki az Írás a tilalmat „ne házasodj össze velük” (5Mózes, , 7,3), de az ige visszaható módban szerepel, jelezvén, hogy ez nem parancsolat, csak emlékeztetés, mert ennek tudata úgyis mélyen gyökerezik a zsidókban.

Végül az olíva olajat a Szentéllyel hozza összefüggésbe. Miként az olaj, úgy világít a Szentély az egész világnak, miként a próféta mondja „Világosságodhoz népek jönnek…” (Jesája, 60, 3). Ezért is nevezték őseinket „Zöldellő… olajfának”, mivel ők azok, akik – hitükkel – megvilágítják a világot. A Midrás itt a monoteizmusra, mint a zsidóság lényegére, utal.

* * *


Ebben a szakaszban Mózes neve nincs megemlítve. Bár így kezdődik, hogy „Te pedig parancsold meg…”, ahol a „te” értelemszerűen Mózes,  – mégsem szerepel a neve.
Egyes kommentátorok különböző magyarázatot adnak erre. Az egyik szerint ez annak köszönhető, hogy amikor Mózes – az aranyborjú „esete” után azzal fordult az Örökkévalóhoz „ha megbocsátasz nekik, jó ha pedig nem, akkor törölj engem könyvedből… (a Tórából)”. Tudvalevő, hogy az Örökkévaló megbocsátott, de szaván fogta Mózest oly módon, hogy egy szakaszban – ebben – nem ejtette ki a nevét.

A vilnai Gáon szerint, Ádár hó 7. – Mózes elhalálozásának napja – rendszerint arra a hétre esik, amikor a Tecáve szakaszt olvassák. Mózes neve azért nem említtetik ekkor – mintegy jelzésként – mert hogy ezen a héten távozott az élők sorából…

* * *


Egy középkori kommentátor az olajbogyóban a szellemi függetlenséget látja. Összefüggésbe hozza Noé galambjával, amely – amikor másodszor tért vissza Noéhoz – csőrében egy olajfa levelét vitte. A Talmud szerint ez azt jelképezte, mintha a galamb azt mondta volna „inkább legyen étkem kesernyés, mint az olajbogyó, de Isten kezéből, semmint édes, mint a méz,  az emberek kezéből” (Eruvin 58).
Csak az lehet példamutató fény a népek számára és csak az oktathatja őket eredményesen a jóra, aki senki emberfiának nincs alárendelve (Chávát Jáir).

* * *


A Talmud szerint „aki olajbogyóval álmodik, az remélheti, hogy része lesz a Tóra fényében” (Bráchot 59).
Az olajbogyó – mondja egy haszid bölcselő – a szerény életmód, a kevéssel való beérés jelképe. Így aztán „ha valaki olajbogyóról álmodik.”, szerény életről álmodik, s biztos lehet abban, hogy „része lesz a Tóra fényében”.

* * *


„…hogy örökmécsest gyújtsanak vele. A találkozás sátrában a függönyön kívül…” (uo.).

Az isteni fény világítson minden egyes zsidóban – magyarázta az egyik haszid bölcselő. Zsidósága ne csak bent a templomban, vagy tanházban legyen látható és érzékelhető, hanem kint is, a „függönyön kívül” is, mindenütt, minden megnyilvánulásában.

„És ez az eljárás, amit tégy velük, hogy felszenteld őket papi szolgálatra előttem…és helyezd a süveget a fejére és tedd a szent fejdíszt a süvegre… és öltöztesd őket köntösökbe. és fogyasszák Áron fiai a kos húsát és a kenyeret. és egyék meg azt, amivel engesztelés végeztetett… de idegen ne egyék belőle…”

    (2 Mózes, 29, 1-32-33).

Szakaszunk folytatja a pusztabeli Szentély felállítására vonatkozó utasításokat. Ebben a részben ismerkedhetünk meg a papi öltözetek előírásaival, valamint a Szentély felavatásának hét napig tartó szertartásával.

A haszid legendavilág az eseményeket most is belülről, a maga sajátos szemléletével dolgozza fel és meséli el.
 

               OTT VAN AHOVÁ BEENGEDIK…

 


„És lakozni fogok Izrael fiai között és Istenük leszek. És tudni fogják, hogy én vagyok az Örökkévaló Istenük…” (uo. 45-46).
Az eredeti szövegben itt az Elóhim, Istennek azon neve szerepel, mely a hagyomány szerint a szigorú és büntető isteni arculatot jelenti, míg a négybetűs, a Kimondhatatlan Név, a könyörületet és az irgalmat jeleníti meg.

A mezritsi Mággid, aki a haszid hierarchiában Báál-Sém-Tov utóda volt, feltette azt kérdést, hogy a fenti idézetben az Isten miért a szigorú és büntető mivoltában szerepel?

Ennek a magyarázata a következő: Az apa, aki nagyon szereti a fiát, kész azt mindenáron megvédeni, akár meg is verekszik azokkal, akik bántani akarják. Mivel itt Isten kinyilvánítja, hogy Izrael fiai között fog lakozni, amivel irántuk való szeretetét fejezi ki, de ezzel egyben azt is tudatja, hogy népe üldözőinek, viszont, szigorú és büntető arcát fogja mutatni…

* * *


Fiatal koromban – mesélte Rabbi Hanoch, az alexanderi rebbe – olyan rabbinál tanultam, akit minél inkább megismertem, annál kevésbé értékeltem. Később azután, amikor megismertem a kocki rebbét, reb Mendelét, és mind gyakrabban találkoztam vele, egyre inkább a hívévé váltam és mindjobban növekedett az iránta való nagyrabecsülésem, mivel nagy és szent ember volt.

Én ekkor értettem meg ezt az Írásverset – mondja rabbi Hanoch – mely azt mondja „lakozni fogok Izrael fiai között és Istenük leszek „. Hiszen a bálványok, hamis istenségek kívülről és messziről jó benyomást kelthetnek, tetszetősek, még csilloghatnak is. Amint azonban a lényeget akarjuk megragadni és a felszín mögé nézünk mindjárt kiderül, hogy ott nincs semmi.

Az Örökkévalónál ezzel szemben mindez fordítva van. Csak miután megismertük, mivel közöttünk lakozik, akkor tudatosul bennünk, hogy Ő az egy és igaz Isten. A zsidó ember olymódon ismeri fel Isten nagyságát és kerül egyre közelebb Hozzá, hogy tanulmányozza a Tórát – fejezte be eszmefuttatását az alexanderi rebbe.

* * *


Amikor reb Náftáli, a ropsitzi rebbe, gyerek volt, egyszer egy haszid egy aranyat adott neki azzal, mondja meg neki, hol lakik az Isten?
A gyerek erre felajánlott a haszidnak két aranyat, ha az megmondja, hol nem…
Ugyanezt a kérdést tették fel reb Mendelének, a kocki rebbének, is gyerekkorában, aki viszont azt válaszolta, hogy az Isten mindenütt jelen van – ahová beengedik…

Published in: on február 21, 2010 at 8:06 de.  Vélemény?  

Zalman I. Posner :A ZSIDÓ GONDOLKODÁSMÓD(10)

           Hova tűnnek a zsidók?

 

A legújabb divatos irányzatok követése talán ártatlan hiúságnak tudható be, de súlyos következményekkel járhat. Korunk embere, úgy tűnik, elsőszámú lelkes követője a mindenkori divatnak. Az előkelő helyezés a bestseller listán csupán lényegtelen hiúság, nagyfontosságú kérdés viszont a családtervezés, amely kozmikus jelentőségűnek is mondható, azonban nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne.

A születésszabályozás, a család nagyságának egy-két gyerekre vagy akár gyerek nélkülire korlátozása elfogadott, elvárt gyakorlat, sőt norma a zsidó közösségben. Nincs vita erről a kérdésről. Az érveket elintézik megvetéssel vagy gúnnyal, s ezért a lehetséges válaszadás észrevétlen hallgatásra redukálódik. Ezzel szemben szükség lenne a Tóra által kínált alternatívák kifejtésére, s véget vetni annak, hogy a terepet átengedjük nagyhangú demagógoknak.

A világ különböző népei közül egyedül a zsidó az, amely ma kisebb, mint 1939-ben volt. A holokausztum áldozatául esett népünk egyharmada, s mi nem pótoltuk e hiányt.

Ugyanakkor az elmúlt évtizedek során a minimális népességnövekedésre irányuló kampány túlontúl sikeresnek bizonyult az amerikai – és nemcsak amerikai – zsidóság körében, melynek születési arányszáma, az önfenntartási szint alá süllyedt.

Az "egyke-egy se" "jó" példája

Ezek a megfigyelések nem csupán az amerikai zsidó közösségre igazak; az izraeli zsidókra (nem az izraeli arabokra) vonatkozó statisztikák ugyanezt a tendenciát mutatják, s ez elkeserítő azok számára, akiket aggodalommal tölt el a zsidóság jövője Izraelben és Amerikában. Izraelnek, melyet egyaránt sújt a nesirá és a jeridá – ezek a valós vagy potenciális népesség elvesztését jelölő eufemizmusok -, létkérdés az álijá (bevándorlás), s noha rengeteget költ a nyugati olékra, alacsony születési arányszámmal küszködik. Egy arab többség a belátható jövőn belül nem csupán képzeletbeli lehetőség. A szegény családokban a gyermekek számának növelése számos országban, beleértve a nyugatiakat is, létező gyakorlat. Talán nem teljesen képtelen az a javaslat, hogy az álijára szánt forrásokat a szegénynegyedek kapják. Ezáltal Izrael népesedése jóval szívderítőbb képet mutatna. A szegénység problémáját, bármennyire is súlyos, nem oldja meg a születésszabályozás. Ugyanakkor, azokban az izraeli családokban, amelyek megengedhetnék maguknak, hogy több gyerekük legyen, általában kevesebb van. [Kelet-Európában általában és Magyarországon különösen, a helyzet talán még ennél is rosszabb. Itt is a zsidók járnak az élen az "egyke vagy egy se" "jó" példájával. A szerk.]

Ha a zsidó közösség szükségleteiről, népünk jövőjéről beszélünk, a válasz gyors és felháborodott: a gyermekszülés magánügy, senkire sem tartozik, csupán az anyára (s talán az apára). Ez így is van, ám a népességnövekedés stagnálása és a család nagyságának korlátozása mellett felsorakoztatott érvek között egyaránt fellelhetők a föld erőforrásaira, az ökológiára, a túlnépesedésre, a szegénységre stb. vonatkozó érvek – ezek nyilvánvalóan társadalmi kérdések, és nem magánügyek. Amennyiben az egyén lelkiismerete jogosan felkelthető a családok nagyságának korlátozása mellett, vajon nem kelthető-e fel hasonlóképpen a közérdeklődés a több gyerek vállalása érdekében? Én "soviniszta" módon azt a nézetet vallom, hogy a világ jobb hely lenne, ha a zsidók száma növekedne, mint ha csökkene.

Egy orvos barátom felesége nemrég hozta világra negyedik gyermekét, s így a család tökéletesen kiegyensúlyozott – kétfiús-kétlányos – családnak mondható. Eltréfálkoztam vele, hogy pontosan tudom, mit mondanak barátaik: "Orvos vagy te egyáltalán? Nem világosítottad fel a feleségedet?" Vagy pedig azt kérdezhették: "Tán katolikus vagy?" Velem együtt nevetett. Bármit prédikálnak is a születésszabályozás elméleti főtudorai, azt az utca embere meglehetősen egyszerű módon értelmezi.

A liberális érték – nem zsidó érték

Vajon korlátozva érzik-e magukat ezek és más zsidó szülők abban, hogy egy harmadik-negyedik gyereket is szeressenek? Vagy hogy biztosítsák annak a negyedik gyereknek az oktatását, kulturális nevelését, és miként elégítsék ki szükségleteit? Vagy akár egy ötödiknek és hatodiknak? Az a kis lélek nem fogja csökkenteni a föld erőforrásait. Termelő lesz, s nem egy fogyasztó parazita. E széles világon kinek származik haszna abból, ha nem születik meg? Kinek a helyét foglalja el?

Mit mond erről a Tóra? Az anya egészsége a legfőbb szempont, és minden egyes esetet a maga egyedisége szerint kell mérlegelnie egy képzett Tóra-tudósnak, aki természetesen megvizsgálja az adott eset orvosi és vallási vonatkozásait. Ez egyébként valamennyi zsidó vallási kérdés esetében így van, mivel a már meglévő élet elsőbbséget élvez. Ám ez nem afféle "döntsd el magad" döntés. Általános szabálynak tekinthető, hogy más megfontolások nem élvezik azt az elsőbbséget, amelyet az élet. Ezen túlmenően, mit mond a Tóra a családtervezésről?

S ezzel elérkeztünk az alapkérdéshez: az értékek kérdéséhez. Végső soron valamennyi döntés ezeken múlik. Emlékeznünk kell arra, hogy a zsidó értékek és a tágabb környezet által vallott értékek nem feltétlenül azonosak. A nyugati, modern vagy liberális értékek nem feltétlenül zsidó értékek, s nem biztos, hogy magasabbrendűek a zsidó értékeknél. Nézzük meg ezeket kissé közelebbről!

Az egyén és a közösség

Az egyik fontos kérdés az egyén és a közösség viszonya. A zsidó álláspont szerint azon túlmenően, hogy az ember individuális lény, mindenki része az egésznek, vagyis nem afféle szabadon lebegő részecske, hanem kötelességekkel és jogokkal bíró lény. Ez az érték, a közösség iránti kötelességvállalás, talán nem áll összhangban a jelenleg uralkodó vagy népszerű nézetekkel, és ezért vállalnunk kell az értékek ütköztetését. Ma szinte alig léteznek házastársi, a gyermekek és szüleik közötti kötelezettségek, s ezek szinte elhanyagolhatók a közösség irányában. A Tóra felfogása szerint a sokasodásra vonatkozó micvának (amely mellékesen a férfi, nem pedig a nő kötelessége) nem csupán magán-, hanem társadalmi vonatkozása is van. Az az érv, hogy a szülés csak az anyára s másra nem tartozó magánügy, nem zsidó forrásokra vezethető vissza.

Egy másik érték az emúná, vagyis a hit. Mennyit kell egy házaspárnak keresnie ahhoz, hogy vállalhasson egy vagy akár több gyermeket? Egy fiatal anyákkal folytatott csoportbeszélgetésen az egyik édesanya megjegyezte, hogy egyetlen lánya van, s hogy ő azt szeretné, hogy lányának legyenek szép ruhái, és jól érezze magát, élvezze az élet "jó" dolgait. Megkérdeztem tőle, hogy lánya nem örülne talán jobban egyetlen ruhának és két testvérnek, mint három szép ruhának. (Igen, sejthetik a választ: ma három leánygyermekük van. Nem tudom, mi a helyzet a ruhák terén.)

Egy másik fiatal anya azt mondta, hogy két gyereket terveznek, mert csak két gyerek iskoláztatására futja pénzükből. Számos kérdés merült fel e beszélgetés során: mekkora lesz a jövedelmük 18-20 év múlva? Milyen fínanszírozási formák állnak majd akkor rendelkezésre? S egyáltalán: akarnak-e majd a gyerekek továbbtanulni?

Ám az anya erősködött, hogy szükséges a tervezés: nem élhetünk csak úgy vaktában. Ez igaz is. Kell némi óvatosság, de vegyük figyelembe saját, emberi korlátainkat. Nem határozhatunk meg mást, mint általános irányelveket a saját életünkre; s gyermekeink esetében még ennél is kevesebbet. A "beprogramozás" hatékony és megnyugtató, de az ember meghiusítja a programozást. Megtakarítás? Befektetés? Biztosítás? Mindenképpen ajánlatos, mint minden más, amit a józan ész diktál. Ám egy bizonyos ponton túl nem vagyunk urai saját sorsunknak. "Aki életet adott, megélhetést is ad majd" – tartja a közmondássá, a hit kifejezésévé vált ősi zsidó mondás. Az elővigyázatosság többet jelent annál, mint hogy két évtizedre előre meghatározzuk vagyontárgyainkat. Az elővigyázatosság azt jelenti, hogy meghatározzuk értékeinket és céljainkat.

Áldás vagy teher?

Talán újra kell értékelnünk szükségleteinkre és luxusra vonatkozó elképzeléseinket. A gyereknek vásárlandó külön televízió vajon valóban szükséges, vagy csupán luxus? Nem tekintünk néhány szükségletet luxusnak azáltal, hogy leszűkítjük a "szükségest" az anyagira, a megvásárolhatóra? Itt valóban az értékek erős ütközésével állunk szemben, s ez talán a legfontosabb a család nagyságának szempontjából, amin érdemes elgondolkodni.

Nekem úgy tűnik, hogy problémát okoz az olyan fogalmak meghatározása, mint a "jó", a szó "jótékony", "eredményes", "elégedett" értelmében, s ugyanilyen nehészségbe ütközik egy másik gyakori szó, a "boldogság" meghatározása is. Ez a zavar a Tóra parafrázisához vezet, a világosság sötétségként s a sötétség világosságként való meghatározásához. A gyermekáldás nem jó. A gyermektelenség jó. Ez is egy jelenleg elfogadott érték.

Áldás vagy teher a gyermek? A Tóra tanítása világos: a gyermek áldás. Természetesen terhet is jelent. A gyerekről gondoskodni kell, időt kíván, érzelmi igénybevételt; anyagi megterheléssel jár, és azzal, hogy éjjel 2-kor is fel kell kelnünk. A gyermekek kötelességet jelentenek, és az a kultúra, amelyik az emberi beteljesedés legnagyobb értékének a boldogságot tartja, aligha tekint örömteli várakozással a kötelességre. Ám a zsidó felfogásban a gyermekek és a náchesz szinte szinonimái egymásnak. A gyermek nélküli boldogság szinte ellentmondás.

A gyermekekért való felelősségvállalás előli kitérés nem a meg nem született előli menekülés, hanem az élő gyermek iránti felelősség elvetése, az anyagi felelősség elvetése, a gyermek gondozásával járó felelősség elvetése, s akkor még nem szóltunk a házastárs iránti elkötelezettség elvetéséről. A problémát tehát nem pusztán a család nagysága jelenti, a meg nem született gyermek tervezése, hanem a megszületett, sőt a "megtervezett" gyermek is.

A családok elhagyása vajon csak a nagycsaládok esetében fordul elő, vagy ez a kór az egykés családokat is sújtja? Lehet, hogy egy gyermek is túl sok? Egy gyerek is jelentheti a szabadság elviselhetetlen korlátozását.

A boldogság kék madara

Úgy tűnik, hogy a házasságkötés jelenleg kisérleti, mintegy feltételes jeleggel történik. A házastársak mintegy kipróbálják egymást. A gyermekeket is kipróbálják – s az ítélet: hagyd el őket. A boldogságba való kapaszkodás, annak hajszolása, mintha a boldogság menekülne vagy kitérne előlük, mindennek és mindenkinek az elhagyása, aki látszólag zavarja ezt a hajszát – nos, ezek a szerencsétlenek sosem veszik észre, hogy a boldogság következmény, egy olyan élet eredménye, amely nem a kötöttségek és kötelességek nélküli szórakozást és szabadságot hajszolja. A családtervezés véleményem szerint ugyanennek az értékrendnek némileg kifinomultabb tünete.

A Tóra tanítása szerint minden gyerek specifikus, különleges. Az a náchesz, amelyet minden gyermek jelent, az emberiség javára nyújtott teljesítménye, szintén különleges. Minden gyerek végtelen lehetőségeket rejt magában, melyek teljességgel megjósolhatatlanok. Ebből a kis újszülöttből mi lesz? Egy Madame Curie? … Egy Einstein? … Egy Mozart? … Egy vilnai gáon? … Tervezzük meg, hogy mi legyen … A hit azt jelenti, hogy ez a gyermek az emberiség jótevője lesz, és miért is fosztanánk meg az emberiséget tőle? A hit azt jelenti, hogy ennek a gyermeknek, minden gyereknek megvan a saját, egyéni ajándéka a világ számára, és ha elvetem létét, az emberiség lesz szegényebb. Ez olyan Tóra-érték, amelyet a gyakorlatban is alkalmazunk, s nem puszta absztrakció.

(Zárójelben jegyzem meg, a családtervezés mellett felsorakoztatott egyik érv az élelmiszer-ellátás kérdése. Nem tudhatom, hogy milyen lesz az élelmiszer-ellátás holnap reggel. De annyit mondhatok, hogy a világban tapasztalható bármely éhínség általában nem ellátási, hanem elosztási kérdés. A megoldás nem a családok nagyságának korlátozásában, hanem politikai döntésekben rejlik. Az a zsidó család, amelyik úgy dönt, hogy nem vállal egy harmadik gyermeket, nem segít egyetlen éhező boszniai gyereken sem.)

Mennyiben magánügy?

Néhány szót a gyermekvállalás "magánügyének" kérdéséről. A gondolkodásmód és az eszmék, az értékek és attitűdök, könnyen manipulálhatóak. Nem feltétlenül függetlenek vagy önálló indíttatásúak. Népszerűsítői nagy hatalommal rendelkeznek mások életének befolyásolására. A család eszményi mérete sem mentes ettől a manipulációtól. A televízió, az irodalom, az újságok, a színház, a filmek stb. mindent áthatnak, akár rejtve, akár nyíltan hírdetik tanaikat. A közírók és az őket irányítók névtelenek: egy kicsiny, homogén csoport, mely partikuláris értékeket vall, és olyan elkötelezettségekkel rendelkezik, amelyeket nem vizsgálhatunk meg a termék "elfogyasztása" előtt. Saját életüket nem a család vagy a gyermekek iránti önfeláldozás határozza meg.

Kevés ember képes e népszerűsítők üzenetének értékelésére, mivel nem rendelkeznek az értékelés értékmérőjével. A pillanatnyi divat iránti kiszolgáltatottság, melyről fentebb szóltam, a vonzó módon eladott termék iránti fogékonyság egyik oldala. A közvélemény, a társadalmi elfogadottság nyomása, a baráti kör és a munkatársak reakciója szinte ellenállhatatlan. Az újabb gyermek feletti gúnyolódás, e gúnyolódástól való félelem gyakran meghatározza a családi döntések kimenetelét. Az én ragaszkodása a magánélethez gyakran nem több, mint önámítás. Még az olyan személyes döntést is, mint az újabb gyermek vállalását, a szomszédok határozzák meg!

Fáraónak is megvoltak a maga elképzelései a zsidó születésszabályozásról. Hitlernek még nagyratörőbb tervei voltak. Ezek az analógiák fájdalmasak, ám bárhogy tűnnek is el a zsidók, csak eltűnnek.(FOLYT.KÖV).

 

 

 

Published in: on február 20, 2010 at 8:17 du.  Vélemény?  

MIT MOND A HALACHA

                                 A POLIGÁMIÁRÓL?

 

 

 A poligámia – többnejüség (héberül ribuj násim) – egyidős az emberiséggel. Ádámnak, az első embernek, ugyan csak egy felesége volt, de ez tisztára technikai okkal magyarázható: Éván kivül nem volt akkor több nő a földön.

 

            Antropológusok és egyéb szakemberek a poligámiát azzal magyarázzák, hogy ez megfelel a férfi poligám alkatának; egy férfi több nőt képes megtermékenyiteni és eltartani. A Tóra nem tiltotta a P.t, Ábrahámnak és Jákobnak több felesége volt, csak Izsák volt monogám. Bölcseink sem tiltották a poligámiát, de megjegyzendő hogy az ismert Talmud bölcsek mindegyikének csupán egy felesége volt.

 

    A halacha ezen a téren kettős mércével mér: szigoruan tiltja, természetellenesnek nyilvánitja és bünteti, a "női poligámiát", vagyis ha egy nőnek egyszerre több férje van; ez házasságtörésnek minősül, annak minden konzekvenciájával. Ellenkező esetben, a férfi bigámia vagy poligámia esetében, Maimonidés véleménye, hogy egy zsidónak annyi felesége lehet, ahányat el tud tartani (Jád, Isut, 14, 3). Ezen vélemény alapja a Talmudban található, ahol az amorita  Rává azt mondja hogy "a férfi  elvehet több nőt, a feleségén kivül – ha képes minden szükségletüket kielégiteni" (Jevámot, 65, a). Ugyanott, Ráv Ámi ellenvéleménye: "Ha valaki még egy feleséget vesz – feleségén kivül –  váljon el, törvényesen, válólevél (get) által az elsőtől és fizesse ki a Ketuba összegét, ahogy abban az esküvő előtt megegyeztek".

 

   "Akár száz, illetve négy"

 

      Már láttuk: Maimonidés véleménye, hogy annyi felesége lehet, amennyit el tud tartani. Ezzel szemben  Joszéf Káró Sulchán Áruchjában (Even Háezer,  76, 7),   a szöveg úgy szól, hogy "akár százat is elvehet", ha a Tóra által megállapitott kötelezettségeit a férj teljesiteni tudja. Ezek a kötelezettségek: Élelmezés, ruházat és rendezett házasélet.

 

 Itt jön egy bonyolult számitás, a Talmud alapján, amely különböző kategóriáknak különböző házaséleti normákat állit fel  (Ktubot, 61,b). Egy tengerész esetében ez a regula minimum hat havonként egyszer kötelezi a férjuramat. Eszerint ha egy ilyen tengerésznek csak négy felesége is van, mindegyikre csak két évenként kerül sorra (Erről részletesen lásd "Mint mond a halacha a sexről").

 

    Ezen a ponton a S"Á visszakozik az "akár száz"ról és kimondja hogy  "ennélfogva mondták a bölcsek hogy ne legyen egy embernek több mint négy felesége, még akkor sem ha sok pénze van – – – ez csak akkor és ott érvényes, ahol szokás a többnejüség. Ahol nem – ott  tilos hogy még egy feleséget vegyen az első feleségén kivül – annak engedélye nélkül- – – pláne akkor ha a házasságlevélben kikötötték, hogy nem lehet több mint egy felesége"(uo).

 

Nem nehéz észrevenni, hogy bölcseink hozzáállása a kérdéshez nem egyőntetü, sőt kissé ambivalens. Egyrészt, ugye, a Tóra nem tiltja, de "Bölcseink  mindent megtettek hogy ezt a gyakorlatot kigyomlálják, azon igyekezetükben hogy a zsidó nők érdekeit védjék. Igy kimondták, hogy "akinek sok felesége van, annak sok a "varázslat" a házában (Atyák, 2. fejezet, 7); megtiltották hogy a főpapnak több mint egy felesége legyen (Joma, 13 a).

 

Ide tartozik Ráv Ámi emlitett halachája, hogy el kell válnia első feleségétől, annak a ki másik nőt hoz a házhoz. A Midrás megrója Elkánát, Sámuel proféta apját, azért mert két felesége volt (Midrás Smuel). Rut könyvének arameus forditója ( a hagyomány szerint Jonatán ben Uziél, Hillel egyik tanitványa), úgy tudta, hogy az egyik jelölt (Goél) azért nem vette feleségül az özvegy Rutot, mivel azzal érvelt hogy "nős vagyok és nincs jogom még egy feleséget venni (Rut, 4, 6). (Ocár Jiszráél). (Lásd erről részletesen Rut könyvét, az Öt Tekercs keretében, Naftali Kraus: Az Ősi Forrás (6), Budapest, 1998, Göncöl kiadás).

 

   100 RABBI ÉS RABBÉNU GERSOM

 

         A dolog igy állt sokszáz éven keresztül. A keleti (szfárádi) közösségekben több volt a poligámia mint Európában, de ott sem volt egyedi jelenség.

 

Ahol nem divott a poligámia, a felmerülő problémákra eredeti megoldást találtak. Ilyen volt  például az az eset, amikor egy asszony elmeállapota gyógyithatatlan volt és ennélfogva válólevelet sem lehet adni neki. Ilyenkor felfüggesztették a poligámia tilalmát, az által, hogy száz rabbi (legalább három országból )aláirt egy dekrétumot, amely megengedi a férjnek hogy más asszonyt hozzon a házhoz. Ezt úgy nevezték hogy "a száz rabbi engedélye" (Hetér méá rábbánim).

 

Erre azonban csak azután volt szükség hogy életbe lépett egy törvényerejü tilalom, ami rabbénu Gersom ben Jehuda, mainzi rabbi, nevéhez füződik.

 

Gersom (960 -1040), akit a későbbi nemzedékek a "Galut világitó fáklyájának" neveztek , felismerte hogy a keresztény európai országokban élő zsidók, nem tarthatják magukat a poligámia szokásához, amikor  a gójoknak a válás is tilos és az uralkodó egyház szigoru monogámiát erőszakol a lakosságra. Igy, ismert rendeletei között (összesen 25) a legismertebb a többnejüség betiltása. A tilalom körül sok legendás történet kering, de kétségtelen, hogy ez a keresztény környezet hatására történt, hogy kevesebb súrlódás legyen a zsidók és a  gazdanépek között. Ez azért volt lehetséges, mert a Tóra nem irta elő, csupán hallgatólagosan megengedte a többnejüséget, mig a Talmudban ilyen és olyan vélemények is vannak.

 

Bár R"G időhöz kötötte tilalmát (1240) vagyis a zsidó időszámitás szerinti 5ooo év végéig (ma 5764 van) – tény hogy a tilalom továbbra is fennmaradt és ma már a Halacha szerves részévé vált. Annakidején csak az európai, illetve askenáz zsidók többsége fogadta el, mig az észak-afrikai szefárd zsidók többsége elutasitott. Jemenbe el sem jutott  a tilalom ("Chérem") hire és ott a zsidók  még évtizedekkel előtt is, kultiválták a poligámiát.

 

 "FÖLÖSLEGES" FELESÉGEK IZRAELBEN

 

     Izrael Állama, megalakulása után, törvényben tiltotta a bigámiát, mig az országos főrabbinátus Takkanával (törvényerejü rendelet) szentesitette a gersoni tilalmat. A főrabbik nem határoztak szankciókról, mivel ebben arra hagyatkoztak, hogy az állam érvényesiti törvényei betartását. (Dr Zerách Wahrhaftig, Tchumin, 15, 168-170 ol')

 

Problémát csak az ötvenes évek elején történt nagy jemenita allija (emigráció) okozott, mivel köztük nem kevesen 3-4 asszonnyal jöttek, akiknek külön lakásokat kellett biztositani. A tilalmat persze nem lehetett retroaktive érvényesiteni, igy a  többnejü jemenita bevándorlókat nem lehetett arra kényszeriteni – sem az állami törvény sem a halacha szerint – hogy elváljanak "fölösleges" feleségeiktől. Igy körükben csak lassan hóditott az egynejüség elve és voltak esetek amikor jemenita zsidók, illegálisan, "privát" rabbik közremüködésével, folytatták a jemenite "hagyományt" és vettek több feleséget.

 

Mára ez már teljesen eltünt és a jemenből időről-időre szórványosan érkező zsidók között sincsenek poligámok.

 

Összegezve: bár a Tóra nem tiltja és a Talmudban vannak eltérő vélemények – ma a zsidóság nem ismeri el a poligámia "intézményét", R"G ezer évvel ezelőtti Takkanája alapján. Tulajdonképpen ez is egy szigoritás volt, egy további kerités a Tóra sáncai köré. (Lásd "Mit mond a Halacha a takkanákról?).

 

NAFTALI KRAUS KöNYVE "MIT MOND A HALACHA", AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT 13. kötete – 2004-ben jelent meg Budapesten

Published in: on február 19, 2010 at 8:13 de.  Vélemény?  

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(32)

 

           A  NÉPEK HÉT MICVÁJA

Ugyancsak ő, Akiba mondta: "Kedvelt az ember, mivel Isten saját képmására teremtette őt.Még jobban tudatosítja kedveltségét, hogy az Örökkévaló ezt tudtul is adta neki, mint az írva vagyon: "Isten a saját képmására alkotta az embert" (l Mózes, 9,6).

 

Kedvelt Izrael (a zsidó nép), mert Isten gyermekeinek neveztetett. Ez még jobban kiviláglik azáltal, hogya Teremtő ezt tudomásukra is hozta: "Gyermekei vagytok ti az Örökkévaló Isteneteknek". (5 Mózes, 14,1)."Kedvelt Izrael népe, mivel gyönyörű ékszer adatott meg neki (a Tóra]. Még jobban tudatosodik kedveltsége azáltal, hogy az Örökkévaló tudtára adta, miszerint azt a gyönyörű ékszert adta neki, amivel a világot teremtette, amint írva vagyon: "Üdvös oktatást adtam nektek, (a Tórát] el ne hagyjátok soha".(Példab. 4,2)
(Atyák, 2, 14).

Az idézett bibliai vers Noé közvetlen leszármazottainak szól, még mielőtt az Ábrahámmal kötött szövetséggel megkezdődött volna a zsidó nép kiválasztásának folyamata. Ha a noachiták betartották volna azokat a parancsolatokat, melyek nélkül emberi civilizáció nem képzelhető el, jó esélyük lett volna, hogy már a Tórát is ők kapják meg.
Rabbi Akiba az ember szeretetére és megbecsülésére szólít fel, hiszen az ember Isten képmása, és ez a zsidókra kötelező érvényű. A zsidó ebből eredően nem bosszúálló, természete be van "oltva" az irgalom és könyörület érzésével.

* * *

Maimonides kifejti, hogy azzal, hogy a Teremtő nemcsak kedveli népét, hanem azt tudtára is adja, különleges szeretetre utal. "Ha valaki ajándékot ad barátjának, jó, ha azt közli is vele" – fogalmazza meg a Talmud. (Sábbát 10).

Heller rabbi (Toszfot jom Tov) is Maimonidest idézi, aki Akiba fenti mondását úgy értelmezi, hogy a zsidó nép erkölcsi kötelességéhez tartozik, hogy Noé leszármazottait meggyőzze a hét alapvető parancsolat (emberölés, fajtalankodás, bálványimádás, rablás, állatkínzás stb.) tilalmának betartásáról. Ezek olyan micvák, amelyek ma is köteleznek bennünket mondja Maimonides a Jád hácházáká cimű művében.

Erre alapozva kérte évekkel ezelőtt a néhai lubavitsi rebbe híveit, hogy terjesszék az amerikai nyilvánosság előtt a fenti tilalmak betartását.

Rási a dolog gyakorlati részét emeli ki, miszerint az, hogy a Teremtő az embert a maga képmására teremtette, ezzel minden más élőlény fölé emelte, a teremtés koronájává tette, ami arra kötelezi az embert, hogy emberként is viselkedjék, és Isten akaratának eleget tegyen. Így a népeket a 7 micvá kötelezi, míg a zsidókat a Tóra 613 micvája.

* * *

Isten "képmása" természetesen nem egy meghatározott alak megtestesülése, lévén a zsidó fogalmak szerint ez lehetetlen, hiszen a zsidó Istenfoga lom kizárólag szellemi. "Hiszem teljes meggyőződéssel, hogy a Teremtő nem testben nyilvánul meg, őt el nem érheti, ami a testet eléri, és hozzá mi sem hasonlítható" – írja Maimonides a 13 hitágazatban. (3. hitágazat).

Mi értendő Isten képmása alatt? Tiferet Jiszráel úgy fogalmaz, hogy ez "szellemi képesség, választani jó és rossz között", vagyis a szabad választás lehetősége, ami nincs meg sem az embernél magasabb (angyalok) lényeknél, sem a nála alacsonyabb (állatok) teremtményeknél, mert ezeknél a determinizmus működik, vagyis egyelőre kijelölt úton haladnak, nem áll módjukban szabadon érvényesíteni akaratukat.
Akiba mondásában felfedezhető a zsidóságnak az az alapelve, hogy minden ember egyenlő. A világ sok népénél az emberek között megmásíthatatlan különbségek uralkodnak, mint pl. Indiában, ahol a páriák mindig páriák maradnak, nem beszélve arról a számtalan példáról, ahol egyes embercsoportok diktatórikus eszközökkel uralkodnak más csoportok felett. A zsidóság azt vallja: minden ember egyenlő, mindannyian Isten gyermekei vagyunk, aki képmására teremtett bennünket.

* * *

"Isten saját képmására teremtette az embert. "

A Midrás elbeszéli: Hillél, amikor elbúcsúzott tanítványaitól, még egy darabig tovább ment velük.
Kérdik tőle: hová mégy, Mesterünk? Megyek egy micvát (jótéteményt) tenni – válaszolta. – Milyen micvát? – Megyek a fürdőbe. – Milyen micvá ez? – faggatták. Erre így felelt tanítványainak:
– A királyok szobrait, melyeket a cirkuszok és színházak előtt felállítanak, karbantartják, tisztítják. Azok, akik ezeket tisztogatják, fizetést, jutalmat, sőt idővel rangot és tisztséget kapnak. És én, kit Isten saját képmására teremtett, ne törődjek a testemmel…? (Vájikrá rábbá, 34).

Akiba háromrészes mondásának első harmada az egész emberiségre vonatkozik, míg a másik kettő csak a zsidóságra, ezen belül is a harmadik rész a Tóra művelőire. Egyrészt, mert: "Gyermekei vagytok az Örökkévalónak"; másrészt, mert csak nekik, zsidóknak adta a Tórát, melyben 613 parancsolatot ró rájuk, míg mindenki másra mindössze hetet.

*

"Kedvelt Izrael…"

Közismert, hogy a haszid felfogás előnyben részesíti az egyszerű, istenfélő zsidókat a gazdag és tanult, de pökhendi és felfuvalkodottakkal szemben.
Sálom Dov Beer (Rásáb), a néhai lubavitsi rebbe, beszélgetés közben dicsérő szavakat mondott az egyszerű emberekről, akik szívből imádkoznak, és nem töltik idejüket felesleges dolgokkal.
A rebbe egyik gazdag híve, Munja Morisson gyémántkereskedő ekkor megkérdezte, vajon a rebbe miért csinál olyan nagy ügyet az ún. egyszerű emberekból ?
– Azért – válaszolt a rebbe – mert sok nemes tulajdonsággal rendelkeznek.
– Miféle jó tulajdonsággal ? – replikázott Morisson. – Én nem látom azokat.

Közben a rebbe aziránt érdeklődött, nincs-e nála, Morissonnál a gyémántkollekciója? Természetesen nála volt, és mindjárt ki is szórta az asztalra, hogy a rebbe megnézhesse. Miközben a gyémántokat mutogatta, egyet a kezébe vett, és külön felhívta a figyelmet a különlegesen szép példányra.
A rebbe is alaposan szemügyre vette a megmutatott gyémántot, majd fitymálva megjegyezte:
– Mi ebben a különleges, mi ebben a szép?

– Hát értékelni a szépségét, meglátni benne a különlegességet, ehhez szakértelem kell – jegyezte meg a kereskedő.
– Ez biztosan így van – szólt a rebbe -, de ahhoz is hozzáértés kell, hogy a zsidók jó tulajdonságait észrevegyük.

* * *

Reb Mendele, a vityebszki rebbe írta híveinek, Erec Jiszráélból:
– Ha valaki rosszat mond egy zsidóról, lett légyen az akármilyen rossz ember is, kizárja magát Izrael közösségéből, mivel a zsidó ember, akármilyen legyen is, Isten gyermekének számít. Azzal, hogy rosszat beszél valaki, megcáfolja ezt a tézist, és ezáltal nincs része abban, amit az isteni Gondviselés Izraelnek juttat…

 

 

Published in: on február 18, 2010 at 7:46 de.  Vélemény?  

HETI HAFTARA – TRUMÁ – 2010

 

 

 Templomépítés –  kalapács nélkül

 

"Az Örökkévaló tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Chirám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymás­sal … Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptom­ból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott … kezdték el építeni az Örökkévaló templomát." (lKirályok 5:26.,6:1.)

 

   A hetiszakaszban a pusztában felállított hajlék-Szentély előkészítő mun­kálatairól van szó. A háftárá ennek megfelelően a Salamon által épített Első Szentély építéséről számol be. Már Dávid király készült Szentélyt építeni az Örökkévalónak, miután megszilárdította hatalmát, de isteni sugallatra elállt szándékától: úgymond, sokat háborúzott, sok vért ontott, s nem lett volna ildomos, hogy ő építse fel Isten hajlékát, a békés élet jelképét.

 

A királyok könyvének szerzője – a hagyomány szerint Jirmijáhu prófé-ta – a fejezet elején leírja Salamon királyságának háztartását, hatalmának kiterjedését, hetedhét országban híres bölcsességét, majd előkészületeit a Szentély felépítésére. Először is apja barátjához, Chirámhoz, Cor – Föní­cia – királyához fordult segítségért, hogy az építkezéshez szükséges céd­rus- és fenyőfát bocsássa rendelkezésére. Chirám üdvözlő követséget kül­dött Salamonhoz, amikor megtudta, hogy apja után ő lett a király. Sala­mon a köszöntésre adott válaszában dicséri a cidoniak fakitermelési szak­értelmét, és felajánlja, hogy embereket ad a munkához, sőt Chirám embe­reit is ő fogja fizetni.

 

A következőkben az egyezményről értesülünk. Chi­rám megígéri, hogy ellátja Salamont a szükséges faanyaggal: emberei kivágják a cédrus- és fenyőfákat, leviszik a tengerpartra, ahol tutajokat ácsolnak belőlük, és a vízen elszállít ják a zsidó állam egyik kikötőjébe _ Jáfóra (2Krónikák 2:15.) -, ahonnan majd elfuvarozhatják a rako­mányt Jeruzsálembe.

 

Az üzlet fejében Chirám élelmiszert, búzát és olajat kért, amit meg is kapott. Ezenkívül – olvashatjuk az Írásban – Salamon harmincezer főnyi munkaszolgálatos-ármádiája tízezres turnusokban vett részt a liba­noni fakitermelésben. A munkások egy hónapot töltöttek Libanonban, két hónapig pedig odahaza pihenhettek. Cor és Cidon már akkor is Libanonhoz tartozott, akárcsak ma, és az izraeli munkások a helybeli szakemberek felügyelete alatt dolgoztak ott.

* * *

Egyes kommentátorok megjegyzik, hogy kényszermunkások alkalmazá­sa nem zsidó, inkább egyiptomi szokás volt, ami végül is meggyülöltette a néppel Salamon rendszerét, és halála után a királyság kettészakadásának egyik okává vált. A kényszermunka fő felügyelője, Ádonirám miniszter, már Dávid királysága alatt is vezető szerepet töltött be. Miután végigszol­gálta Salamon uralkodását, ő kísérte az ifjú Rechávám királyt S'chembe. Ekkor történt, hogy a nép fellázadt, és elkergette Salamon fiát, Ádonirá­mot pedig megkövezték (lKirályok 12:18.).

 

Salamonnak a harmincezer kényszermunkáson kívül 70 OOO teherhordó és 80 OOO kőfejtő áll rendelkezésére, akik 3 300 munkafelügyelő irányítás a alatt a hegyekben bányászták a hatalmas termésköveket. A krónikák könyvében azt olvassuk, hogy ez a százötvenezernyi munkássereg az Izrael királyságában élő idegenekből állt. Az emorita őslakosság maradéka gér tosávként, vagyis izraeli illetőségű idegenként élt a zsidó országban: nem szolgált a hadseregben, hanem közmunkát végzett. A Talmud szerint ezek prozelitajelöltek voltak, vagyis be akartak térni, de a zsidók nem fogadták be őket, mert attól tartottak, hogy szándékuk nem őszinte meggyőződés­ből fakad, hanem opportunizmusból (J'vámot 79. és Jeruzsálemi Talmud, Kidusin 4:1.).

 

 Meg kell jegyeznünk, hogy az Első Állam aranykorában, Dávid és Salamon királysága idején a zsidók egyáltalán nem térítettek, és nem fogadtak be prozelitákat, arra gondolván, hogy érdekből akarnak közéjük kerülni.

* * *

Csaknem ötszáz esztendő telt el az egyiptomi kivonulás óta, mire Salamon felépítette a Szentélyt. A Gyülekezés Sátra hol itt, hol ott állott, Silóban, Gibonban és másutt. Most körös-körül béke honolt, a zsidó állam megszi

 

lárdult: elérkezett a központi Templom felépítésének ideje. Ezért is hang­súlyozza az Írás a háftárá elején, hogy béke volt Salamon és a szomszéd Chi rám között – és ezért volt előírva, hogy a Templom építéséhez nem szabad vasszerszámot használni: Ez a tilalom tulajdonképpen csak az oltárra vonatkozott, de Salamon kiterjesztette az egész Templom-hegyre: a hatalmas termésköveket készre faragva kellett odavinni és összeilleszte­ni

Bölcseink a vasszerszámok használatának tilalmát szimbolikus jelentő­ségűnek tartják. A Templom a béke és az élet forrása, a vas –     a fegyver – pedig az élet megrövidítésére szolgál, ezért összeegyeztethetetlenek (Mechiltá.

)                                                              ***

 

A Biblia leírja, hogy Salamon templomában "teljesen zárt és mégis átlát­szó" ablakok voltak. Ezt a Tárgum nyomán úgy magyarázzák, hogy belül szélesek, kívül keskenyek voltak. Az ablak funkciója általában az, hogy a világosságot beengedje. Bölcseink hangsúlyozzák, hogya Szentélynek, illetve a benne lakozó Istenségnek nem volt szüksége kívülről jövő fényre: ellenkezőleg, az isteni fényesség belülről áradt kifelé.

* * *

A Templom szerkezetének és berendezésének részletes leírása után a kö­vetkező szavakkal ér véget a fejezet és a háftárá: "Így szólt az Örökkévaló igéje Salamonhoz: Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem: Izrael fiai közt lakom, és nem hagyom el népemet, Izraelt." (1 Királyok 6: 11-13.)

Ez az isteni ígéret – "nem hagyom el népemet, Izraelt" – érvényes mind a mai napig

Published in: on február 17, 2010 at 8:12 de.  Vélemény?  

DR Nissan Mindel:ZSIDÓ MESÉK (1)

 

      Az életmentő tfilin

 

Hersl Dombón, egy Munkács melletti városkában született az első világháború utolsó évében. Munkács akkoriban Magyarországhoz tartozott, de a háború után az újonnan létrejött Csehszlovákiához csatolták.*

A két világháború közötti években, akárcsak annak előtte, Munkácson virágzó zsidó közösség élt, hírneves rabbikkal és tudósokkal, akik nagy tekintélynek örvendtek a magyarországi és csehszlovákiai zsidóság körében.
Hersl ebben a közösségben nőtt fel. A munkácsi jesivában tanult mindaddig, amíg el nem jött az ideje, hogy megházasodjék, és a Tórára meg a micvákra alapozott családi életet kezdjen élni. A második világháború sötét fellege azonban átláthatatlan ködbe borította a céljai felé vezető utat. Hitler hordái nemsokára megkezdték hódító menetelésüket, amelynek nyomán kő kövön nem maradt. Egyik legelső áldozatuk Csehszlovákia volt, amelyet Anglia és Franciaország jóváhagyásával foglaltak el, miután Európa akkori vezető erői abban bíztak, hogy ezzel lecsillapíthatják Hitler hatalmi étvágyát.

1939-ben, néhány héttel Peszách előtt, Hitler megszállta Csehszlovákiát, amelynek területét felosztották Németország, Lengyelország és Magyarország között. A munkácsi körzet ismét Magyarországhoz került. Dr. Fried Sándor, Munkács zsidó polgármestere fogadta hivatalosan a magyar katonai parancsnokot, aki csapata élén bevonult a városba, és átvette a város kulcsait.
A magyar kormány eleinte nem viselkedett ellenségesen a zsidókkal szemben. De nemsokára éreztetni kezdte hatását a németek zsidóellenes politikája, amelyet a magyar antiszemiták készségesen magukévá tettek, és a zsidók helyzete rosszabbra fordult.
Majd elérkezett a rettenetes nap, 1939. szeptember 1-je, amikor – Ros HáSáná előtt két héttel – a német hadsereg megtámadta Lengyelországot, és ezzel kezdetét vette a második világháború.

  Az európai zsidók kelepcébe estek. Sehová sem menekülhettek. Minden ajtó bezárult előttük: sorsuk megpecsételődött. A világ sorsukra hagyta ôket.
Tudván, hogy a világot a legkevésbé sem érdekli az európai zsidóság sorsa, Hitler nyugodtan hozzákezdhetett gyilkos tervéhez, a "végső megoldás" kivitelezéséhez. A németek által megszállt országok zsidó lakosságát irgalmatlan tervszerűséggel összeterelték, majd tehervagonokba zsúfolva különböző koncentrációs táborokba szállították őket. A gyermekeket, az öregeket és mindazokat, akik alkalmatlanok voltak a rabszolgamunkára, azonnal gázkamrákba küldték.

Magyarország is csatlakozott a németek Oroszország ellen indított háborújához. Hersl azok közé a "szerencsés" táborlakók közé került, akiket a német hadigépezetben munkaszolgálatra rendeltek. Ezeknek kényszermunkát kellett végezniük: a könyörtelen hajszában, kiéheztetve és agyondolgoztatva, nagyon sokan elpusztultak közülük. De az elmondhatatlan megpróbáltatások ellenére töretlenül élt bennük a zsidó szellem.

    A legtöbb jesivánövendék, köztük Hersl, akárcsak a táborban élő más zsidók nagy része, nem volt hajlandó lenyelni egy falat tréflit sem. Még a legdermesztőbb télben is inkább elcserélték a forró levest egy darab kenyérre a nem zsidó rabokkal. Szinte kizárólag kenyéren és vízen éltek, ami persze nemigen volt elegendő az életben maradáshoz.

   Hersl rögtön az elején elhatározta, hogy bármi történjék is, sohasem válik meg a tfilinjétől, amelyet kevéske holmija között sikerült becsempésznie a táborba, és valahányszor csak mód van rá, felrakja. Hamarosan híre ment, hogy tfilinje van, és míg valaki őrt állt a szálláshelyül szolgáló barakk ajtajánál, a többiek kapkodva kézről kézre adták a drága imaszerszámot.
Az egyik kápó, akinek Hersl rendszeresen átadta az élelmiszeradagját, azzal viszonozta a szívességet, hogy mindig szólt neki, amikor az őrség a barakkok átkutatására készült. Ilyenkor Hersl a barakkon kívül rejtette el a tfilint. Egy alkalommal csak hosszas keresgélés után találta meg a hóban, de végre nagy nehezen előkerült, és ebből tudta, hogy nem hagyta el az Örökkévaló. A tfilin táplálta benne az erőt, hogy ragaszkodjék hitéhez: úgy érezte, az tartja életben a kínzások közepette.

A munkaszolgálatosokat az Ukrajnában harcoló német és magyar hadosztályok mellé osztották be. Lövészárkokat kellett ásniuk a frontvonalon, miközben az oroszok szünet nélkül tűz alatt tartották őket. Hersl egy percre sem vált meg a tfilintől: egyik zsebében lapult a sel ros, a fejre való, a másikban a sel jád, a kézre való imaszíj.
1943-ban Kijev mellett megint majdnem elhagyta a tfilint. A munkaszázadot, amelybe tartozott, mindennap kivezényelték, és csak este térhettek vissza a táborba. Indulás előtt mindig imádkozott, majd elrejtette a tfilint. Egy augusztusi napon is így tett, de hirtelen szorongás vett erőt rajta. Gyorsan visszaszaladt, elővette a rejtekhelyről a tfilint, és zsebre dugta.
Bebizonyosodott, hogy a szíve nem vezette félre: a munkahelyen este tudatták velük, hogy hat hétig nem viszik vissza őket a táborba. Hersl és a többi zsidó így továbbra is tfilinnel tudott imádkozni.
Így teltek az 1942 és 1944 közötti rettenetes évek: Herslnek nap nap után új veszélyekkel kellett megküzdenie. Nemegyszer tapasztalta, hogy az isteni Gondviselés védelme alatt áll, és lelke mélyén bizonyos volt benne, hogy annyi veszély közepette a tfilinnek köszönheti megmenekülését.

(Folyt.köv)

 

    Dr Nissan Mindel az áldottemlékü lubavitsi rebbe egyik titkára volt. Könyvéből, amelyett a pesti lubavitsi kirendeltség forditott le és adott ki – közlünk válogatott részleteket.

Published in: on február 16, 2010 at 10:24 de.  Vélemény?  

NAFTALI KRAUS: AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR (17)

Kísértetek a Lumumba utcában

 

A repülőgépen velünk jött Pestre – de nem csoportunk tagjaként  – Efrát Szófér az izraeli tévé szenior szerkesztője, akinek az volt a feladata, hogy egyórás dokumentumfilmet készítsen a magyar zsidóságról. Ez úgy látszott eleve meg volt beszélve és engedélyezve az illetékes párt és (erő)szakszervezetek által. Efrát,  még otthon, néhány nappal az utazás előtt felhívott, segítségemet kérte, és elmondta: a magyarok egyik feltétele az volt, hogy ne hozzon stábot magával, hanem ott béreljen(dollárok!). Én meg csodálkozva szabadkoztam: egyrészt honnan tudja, hogy egyáltalán a világon vagyok? Honnan tudja, hogy utazok? És ami a legfontosabb, én nem értek a tévéhez a világon semmit. Akkoriban (1984-ben) még tévém sem volt otthon, és akkor miben segíthetek?

Efrát nevetett, és elmondta hogy titkosszolgálata” révén tud rólam (értsd ez alatt az írott sajtóban és főleg a Máárivban dolgozó barátait), tudja, hogy kiismerem magam a magyar és zsidó ügyekben, és ami a legfontosabb – tudok magyarul. Ezt nem tudtam letagadni, de nem nagyon volt szándékomban drága időmet – két hétre kaptam vízumot – (abból egy hét ki volt fizetve az Astoriában) tőlem távol álló tévé ügyekkel tölteni.

Ember tervez – Efrát végez. Már másnap kiderítette, hogy a  Lumumba utcába kell mennünk (?) ahol a Filmgyár van, és  ott lehet, és kell stábot bérelni. Nem lehetett neki nemet mondani, már kora reggel bekopogott szobámba, ami az övé mellett volt, és emlékeztetett, hogy fél kilenckor valahol kell lennünk. Lennünk? – kérdeztem vissza – nekem most a templomba kell mennem imádkozni, majd a Síp utcába megyek eligazítást kapni a holokauszt ünnepségekkel kapcsolatos időrendre. Engem erre küldött a lapom – emlékeztettem – de olyan szomorú képet vágott, hogy megszántam. Jó, mondtam, légy fél kilenckor a Síp utca 12 előtt, újságírói igazolványod van, bejössz velem, és ott majd találunk valakit, aki elmondja, hogyan lehet az izraeli tévének segíteni. Kértem, szoknyában jöjjön és ne nadrágban, mert  én nem megyek be vele másképp, ő meg tiltakozott, és mondta hogy ez vallási kényszer (az izraeliek kedvenc szavajárása) – de szoknyában jött.

A Síp utcában találkoztam, életemben először, a főtitkárasszonnyal, dr. Seifert Gézánéval, akiről az a hír járta, hogy az ÁVH beépített embere, akinek az a feladata, hogy az Egyházügyi Hivatal minden utasítása, azonnal és maradéktalanul, teljesüljön. Hosszan méregettük egymást – ő is tudott rólam sok mindent – de beszélgetni nem volt időnk, mert ő az ünnepségeket szervezte, és erről beszélt, több nyelven, kitűnően.

Láttam hogy okos asszony – én félek az okos nőktől – de nem volt időm meditálni, mert a sajtótájékoztató már a végefelé járt, és Efrát állandóan bökdösött hegyes könyökével, hogy nu, mi van a tévével”! Nem volt mit tennem, a végén napirenden kívül bemutattam Efrátot, és elmondtam mi a problémája. Ilike, akit a háta mögött bárónőnek titulált mindenki, nyájasan angolul kezdett Efráttal beszélni, és abban a pillanatban én olyan fölöslegessé váltam, mint egy kioperált vakbél.

A főtitkárasszony kért titkárnőjétől (Pötyike) egy blokk cégpapírt (MIOK, BIH stb.), és odavetett egy pár sort: ezzel menjetek el ide és ide, adjátok ezt át ennek és ennek, és ha valami probléma lenne – hívjatok fel. Engem ezzel Efrát mindenesévé avatott, és máris egy taxival hajtottunk a kongói miniszterelnökről elnevezett utcába.

      Megjelenésünk a filmgyárban óriási feltűnést keltett. Úgy néztek ránk, főleg rám, mintha kísérteteket látnának. Egy  javakorabeli díszletező munkás nagy reverenciával megkérdezte, hogy ugye Önök a Biblia nyelvén beszélnek”. Igenlő válaszomra nagyot  sóhajtott, és csodálkozásomra súgva hozzátette, ÁbájjevöRóve.2

 

Testvéreimet keresem én"

 

Na most, mondtam Efrátnak héberül, menj és keresd meg az illetékest, akinek Seifertné levele szól – itt mindenki tud angolul – nekem most ezzel a zsidóval kell beszélnem. Látván, hogy nincs apelláta, Efrát el, és én az izgatottságtól remegő hangon, megkérdeztem: Mit mondott, uram? Azt hiszem nem jól hallottam…

Jól hallotta, reb jid, mondta a díszletező, majd jiddisül folytatta: ich hab ájjch gezugt  Ábájje vöRóve. Most már nem mondta egybe a két neves amóra nevét,  és a továbbiakban elmondta, hogy  ő munkácsi, jesívában tanult évekig, megjárta Auschwitzot, szülei odavesztek, és ő meg egy árámi ajvéd (elveszett arameus) lett, itt rekedt, és „úgy élek, mint egy gój".

Úgy elgyengültem az izgalomtól, hogy le kellett ülnöm. Testvéreimet keresni jöttem ide, mint a bibliai József, és ők találnak meg engem. Rossztól tartva megkérdeztem: család, feleség…? Igenlő válaszához – látván a levegőben lógó súlyos kérdőjelet – azonnal hozzátette: igen feleségem zsidó, természetesen, meg a két gyerekem is az.

Megkönnyebbülésemet leplezendő, megkérdeztem, mennyiben természetes ez, hiszen mi külföldön, Izraelben, úgy tudjuk, hogy itt nagyon magas a vegyesházasságok száma. Igaz uram, mondta, de nem a munkácsiak között. Én hazamentem házasodni, munkácsi lányt vettem el, aki még tudja a majde ánit kívülről. Sajnos a gyerekekkel már…

Amikor ideért, Efrát feltűnt a folyosó sarkán, egy fiatalember kíséretében, és kézzel-lábbal mutatta, hogy én itt vagyok, és tudok magyarul. Mondom a díszletezőnek, uram vagy mondja gyorsan a nevét és címét, és én meglátogatom önöket, vagy jöjjenek el hozzám az Astoriába. Azt nem merem, mondta, de itt a címem és egy papírt nyomott a kezembe, amin még telefonszám is volt. Maga tudta hogy jövök? – kérdeztem megrökönyödve, hiszen a papírt címével készen húzta ki a zsebéből, és ez nem nyomtatott névjegy volt. Nem uram, nem tudtam, hogy is tudhattam volna, de nálam mindig van ilyen cetli a zsebemben, hátha Elenóvi (Illés próféta)jön, és keres engem.

Előbb telefonálok, mondtam, és jiddisül beszélünk…

 

@ @ @ @

 

Efrát leolvasta arcomról a bosszúságot, amikor visszatértem hozzá. Együtt a fiatalemberrel, akiről kiderült, hogy az egyik nagy főnök, bementünk a büfébe. Nekem az obligát méregerős feketekávét, Efrátnak szendvicseket rendelt a bossz, de egy pillantásomra Efrát elállott a sonkás zsömle bekebelezésétől és üdítőt kért.

A fiatalember – Fekete Gábor – olvasván Seifertné ajánló levelét gyanúsan szívesnek mutatkozott segíteni az izraeli tévének. Ő mindent megtesz – mondta – szerez egy jó stábot, ami nyolc (!) emberből áll, de ezt persze meg kell fizetni. Itt jövök én, mivel tárgyalni csak magyarul tud az úr, Efrát meg már ma szeretne elkezdeni forgatni;   holnap van a központi ünnepség a temetőben.

Nekem azonban nem sürgős. Még a munkácsi jesívabócher van a fejemben, és zsebemben szorongatom nevét és címét. Hátha provokátor? – gondolom.

(Utazás előtt behívtak a Bitáchon Szádéhoz, ahol egy tizedes rangú kislány próbálta megmagyarázni nekem, milyen veszélyes lehet egy ilyen utazás; mennyi mindentől kell tartani, mi mindent nem szabad beszélni. Nekem akkor, '84-ben, már volt egy hasonló koru lányom, mint ez a kislány, ezért nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem, tudja-e hová utazok? Belenézett a papírokba, és azt mondta: Magyarországra. Kérdeztem, tudja-e, hol van ez? Ezt nem volt rajta a papíron, és így a kislány kedvesen elpirult, ráütötte a pecsétet, ahová kellett, és mondta, hogy menjek Isten hírével. Mentem.)

Itt belémbújt a  már ismert kisördög, és megkérdeztem: Mondja Fekete úr, hogy hívták magát azelőtt? Az illető enyhén elvörösödött, és azt mondta, hogy őt mindig Feketének hívták. És a nagypapát? – folytattam könyörtelenül, de biztattam hogy ez szigorúan bizalmas, még a hölgy (Efrát) sem érti, mit beszélünk. Itt megtört: még apját is jó ideig Schwartzkopfnak hívták, és további faggatásomra közölte, hogy persze hogy nem sváb.

Gábor itt megkönnyebbült, és én megszántam őt. Let's  talk business, mondtam, és aztán majd elbeszélgetünk. Hamar végeztünk: a legjobb stábot adja, amely 10 napig áll Efrát rendelkezésére, felszereléssel, anyaggal, filmekkel és mindez  körülbelül hatezer dollárért. Ez Pesten akkor horribilis összeg volt, de nálunk nem lehetett sok, mert Efrát egy fejbólintással beleegyezett. Előleget nem tud adni, kollegája jön a hét végén Bonnból, õ hozza a pénzt, nyugta viszont kell neki. Erre Schwartzkopf, alias Fekete úr igencsak bánatos lett, és közölte, hogy nyugta nélkül 15 %-kal olcsóbb. Efrát csak ámult, én meg Feketére kacsintottam, mint aki ismeri a dörgést. Majd a Dudu, eldönti, így vagy úgy – mondta Efrát, és Gábor kérdezte, ki vállal garanciát a pénzért, amíg a Dudu megjön. Efrát rámnézett, de én azt mondtam neki, amit a cigány a fán, a lent szerelmeskedő fiatal párnak. Most Efráton volt a sor elpirulni, aztán megkérdezte: te ilyeneket is tudsz? Csak ha nagyon muszáj – mondtam.

Kérésemre Gábor adott egy névjegyet, és megígértem hogy tiszteletemet teszem náluk. Feleséged nem fog kiutálni? – kérdeztem, (akkor még) nagyjából fekete .
 (szakállamra mutatva. Egy rabbi lánya- súgta Fekete, hogy Efrát ne hallja
Published in: on február 15, 2010 at 9:29 de.  Vélemény?  

HETI SZAKASZ – TRUMÁ – 2010

      AMIT SNÓDEROLUNK – MEG KELL FIZETNI
 

"És szólott az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izrael fiaihoz és mond meg nekik, hogy hozzanak nekem adományt (felajánlást); minden embertől akit szive erre  indit, vegyétek ( fogadjátok el) a nekem szóló adományt". (2 Mózes, 25, 1-2).   

 

 Ebben a szakaszban kapja Izrael népe parancsba egy mini-Szentély létesitését. Erre a célra "önkéntes" gyüjtőakció lett meghirdetve: a nép volt hivatott – és köteles – a Hajlékhoz szükséges alapanyagokat összeadni.

 

Miért kellett erre gyüjtőakció és miért nem lehetett a szükséges anyagokat megvásárolni? – kérdezte egyszer egy chéder-gyerek, aki először tanulta ezt a tórai szakaszt. Hiszen mai materialista világunkban tudjuk, hogy a pénz beszél és ha pénz van- vagyis létezik egy költségvetés – semmi probléma nincs és nem kell "snorrolni".

 

     A válasz logikus. Ezt is egy okos chéder gyerektől hallottuk: Nem volt pénz, nem volt államkincstár, mivel állam sem volt. Volt több milliónyi zsidó individum, akik a hagyomány szerint gazdagok voltak (mivel sok pénzt és drágaságot hoztak ki Egyiptomból), de a vezetőség, vagyis Mózes, egy árva sekel felett sem rendelkezett.

 

Sőt mi több: ha történetesen lett volna államkincstár, akkor sem volt a  sivatag kellős közepén  hol a  szükséges épitöanyagokat beszerezni. Tehát: mindenképpen szükség volt egy gyüjtőakcióra, amely megfelelő és progressziv adózás hiján – előteremti a szükségeset.

 

   (Összehasonlitásként: a jeruzsálemi  (első) Szentély épitése egészen más körülmények között történt. Volt egy erős, központi vezetésü, állam; a polgárok fizettek adót (és a leigázott népek hűbért) és Dávid életében hatalmas vagyont gyüjtött össze a Szentély épitésének finanszirázására).

 

                                                   X x x

 Miért tettük az "önkéntes" szót idézőjelbe? Mivel a fentiek alapján és a valós helyzet ismeretében, ez a gyüjtőakció tulajdonképpen  egyfajta kényszerkölcsön formáját öltötte, amit a nép egyfajta  lelkesedéssel ir alá.

 

       Aki ezt kimondja, nem más mint a volozsyni Gáon, az ottani hires jesiva feje és a Háámék Dávár cimü neves exegétikai mű szerzője. Szerinte nem kell hogy a fogalmazás megtévesszen bennünket: a gyüjtőakció kényszeradomány volt, ahogy azt tanultuk (Toszefta,  Bava Mecia, 11, 23) "kényszerithetik (egymást) a város lakósai hogy zsinagógát épitsenek, Tóra tekercset vásároljanak …" stb. Annál is inkább a Hajlék felépitése, ami egy tevőleges micva és a Bét Din (biróság) kényszeritheti az embereket, hogy erre adakozzanak. Ennélfogva – konkludál a volozsyni Neciv (Naftali Cvi Berlin) – kétségtelen, hogy az értelmezés (Psát) az hogy itt nem önkéntes adományokról van szó, hiszen a "vegyétek az adományt" kifejezés is erre mutat. A logika is ezt a magyarázatot támasztja alá: hiszen ha nem adakoznak önként, akkor nincs Hajlék? A "vegyétek" azt jelenti, szerinte, hogy üljenek becsüsök és erre kinevezett felelős emberek (gábek) és becsüljenek meg mindenkit, mennyit kell adnia.

 

Ha ez igy van, akkor mit jelentsen az hogy "akit szive erre indit", ami az önkéntességet sugallja? Erre két válasz lehetséges: Ha van elég önkéntes adomány, akkor nincs helye a kényszernek. 2) Még ha valaki önkéntesen felajánl egy ilyen vagy olyan összeget (vagy itt konkréten aranyat, ezüstöt, stb), akkor is kényszeriteni kell őt, hogy igéretét tartsa be és valóban adja be a kincstárba amit "snóderolt" (adományozott).

 

    Rabbénu Bachja is azon a véleményen van, hogy mihelyt valaki felajánlott egy adományt – attól a pillanattól kezdve ez már a "isteni kincstár" tulajdona és aki nem fizeti  be – büntetést kap.

                                                      * * *

 

         Neciv egyedűl áll ezen véleményével. A többi exegéta mind az adomány önkéntességét hangsulyozza. Ezt az is látszik bizonyitani, hogy a gyüjtőakció vége felé kiderült, hogy a kelleténél több adomány gyűlt össze és Mózes kénytelen volt kihirdetni, hogy "elég", ne hozzanak többet. Kötelező adó esetében ez elképzelhetetlen.

 

    Málbim kiszámitotta hogy maradtak fölöslegek is, főleg arany és ezüst, amit a kincstárba tettek és ez volt az alapja az első zsidó államkincstárnak. Ennek egyik jövedelme a későbbi "fél sekel" adomány volt, amit a népszámlálásnál használtak (lásd KI Tiszá szakaszában.)

 

Háámék Dávár kinyilvánitja, hogy – miután nem pénzt kértek adományként, hanem az emlitett 15 alapanyag egyikét, másikát – akinek ez nem volt, az fel volt mentve, még ha elméletben  gazdag ember volt és volt is pénze. Ez kissé érthetetlen, mert milyen pénze lehetett valakinek a sivatagban? Talán egyiptomi rúpia? Erős a gyanum, hogy abban az időben még nem voltak pénzérmék, pláne nem papirpénz, mint a Neciv korában.

   

                                                            X x x

 

A heti Haftarában Salamon király adópolitikájáról olvasunk. Ez már nem a (kényszer?)voluntarizmus kora, most már van adóhivatal és egy miniszteri rangban lévő adófelügyelö, Adonirám, aki Salamon halála után a nép megkövezett.

 

   Haftaránkban szó van 30 ezer kényszermunkásról, akik Salamonnak "adó" fejében dolgoztak, ezeket Libanonba küldte, valószinüleg cédrusfák kivágására. A munkaszolgálat úgy volt megszervezve, hogy tizezres turnusokban küldték a munkásokat, akik egy hónapot töltöttek Libanonban és két hónapot odahaza.

Összesen – mondja a Haftara – 150 ezer munkása volt Salamonnak,, hetvenezer hordár és nyolcvan ezer kőfejtő. Bölcseink szerint ez a 150 ezer ember gójok voltak, akik be akartak térni. Nem fogadták be őket, mert fenn állott annak a lehetősége hogy érdekből akarnak csatlakozni Salamon birodalmához. Azonban nem is utasitották el őket, hanem próbaidőre fogták a jelentkezőket és addig is közmunkát végeztek.

 

         Mivel Dávid királyságában nincsenek emlitve kényszermunkások, nagyon valószinü hogy Salamon ezt apósától, az akkori Fáraótól tanulta. Egyiptomban a kényszermunka bevett szokás volt: a héber rabszolgák munkáját felügyelő hajcsárokat "adóhivatalnok"oknak (Száré Miszim) nevezi az Irás (2 Mózes, 1, 11).

 

      A kényszermunkán kivűl Salamon birodalmában a nép adózott pénz, élelmiszerek és  szükségleti cikkek formájában is. 12 körzeti kormányzó volt hivatva a királyi palota szükségleteit, valamint a birodalom kiadásait fedezni, minden hónapban egy más. Ezek nem a saját zsebükből fizették az adót és kétségtelen hogy úgy szipolyozták a népet ahogy csak tudták. Ezenkivül az egyszerü nép fizette a kohaniták és leviták juttatásait is, ami azt jelenthette, hogy az élet Salamon birodalmában nem volt kéjmámor. Nincs kizárva hogy az ebből fakadó elégedetlenség volt az oka később a birodalom kettészakadásának.

 

                                                       X x x

 

A fogalom "mász ovéd", ami munkában lerótt adót, illetve kényszermunkát jelent – főleg a leigázott népekkel kapcsolatosan jelenik meg a Bibliában. Az egyetlen kivétel Jiszachár, Jákob egyik fia, akit apja, áldásában úgy aposztrofál, mint aki "teher alá hajtja vállát és robotos szolga lesz" (1. Mózes, 49, 15). A Midrás szerint ez azt jelenti, hogy Jiszachár járatos volt a Tórában (Tálmid cháchám), aki halachákat pászkenolt és Tórára tanitotta Izrael népét. Ennél nehezebb robot máig sem létezik…

 

     A Psát egyik képviselője szerint, Jiszachár irtózott a háboruzástól, egyfajta pacifista volt és adót fizetett Izrael királyainak, hogy felmentsék a katonai szolgálat alól

    A rendezett, kötelező adózás Salamon uralmának idejéhez datálódik, a 12 körzeti  kormányzó által. Saul, az első király, akinek joga volt besorozni a fiukat hadseregébe, valamint lányokat alkalmazni (akár akaratuk ellenére is) mint szakácsnők és konditórok – nem vezetett be kötelezó adózást, Ajándékokat hoztak neki – de jövedelem vagy forgalmi adót senki nem fizetett.

 

    Uralmának első fázisában Dávidnál sem volt kötelező adózás. Csak a  Sevá ben-Bichri lázadás után, amikor uralma megszilárdult és kinevezte második kormányát – lett kötelező az adófizetés és ekkor nevezte ki Dávid adófelügyelőnek Adonirámot, aki később Salamont is szolgálta. "Népszerüségére" jellemző, hogy Rechávám idejében a nép megkövezte őt. Málbim megjegyzi, hogy a tapasztalatlan Rechávám, aki fiatal tanácsadójára hallgatott, nem talált mást mint a gyűlölt Adonirámot, a lázongó nép lecsendesitésére. Nem csoda hogy megkövezték.

 

Miért éppen Dávid volt az, aki a kötelező adózást bevezette? – teszi fel a kérdést Jehuda Kiel, a Dáát Mikrá kommentátora a Királyok könyvére. Azért – válaszolja – mert Jeruzsálem felépitése és a Szentély épités előkészületei ezt nélkülözhetetlenné tették.

 

   Egy szó mint száz: az első "önkéntes" gyüjtőakció és a későbbi adózás közös nevezője Isten házának épitése volt. Itt – a Hajlék. Ott – a Szentély.

Published in: on február 14, 2010 at 4:18 du.  Vélemény?  

MAGYAR "ZSIDÓ" VALÓSÁG

  1) GÓJ FŐSZERKESZTŐJE A ZSIDÓ HITÉLETI

LAPNAK – "MEGÉRTI A ZSIDÓK ÉRZÉKENYSÉGÉT"

 

  Tessék elképzelni egy elképzelhetetlen esetet: katólikus egyházközség vallási jellegű honlapját (amit nyomtatásban is terjesztenek) – egy zsidó szerkeszti. Egy másik zsidó kérdésére válaszolva az illető azt mondja, hogy ő "megérti a gójok érzékenységét", de "van amikor nála is szakad a cérna".

 

   Szip kis eset, de valljuk be: ilyen nincs.

 

Ami van – az ennek az ellenkezője. Központi, aránylag nagy és jól vezetett pesti zsidó "egyházközség", "Állatbarát" cimü hitéleti honlapját egy goj föszerkeszti, akiről egy másik gój, vagyis álzsidó és volt rabbinövendék, cikkezik a Mazsihis honlapjában, és aki  elmondja magáról, hogy megtanult héberül irni(!)-olvasni, jár a Talmud-Tórára, maholnap  nyugodtan ki is adhatja magát zsidónak, sőt

akár a minjenba is beszámithatják. Miért is ne?

 

   Másik kérdésre válaszolva az ssy  névvégzésű,  a "samesz góji feladatot" betöltő úr,,  elmondja hogy néha összezördül a hivekkel, akik igy meg úgy, de ő "megérti őket" (milyen szép tőle), meg a felsőbbség pártját fogja, mivel néha "nála is szakad a cérna".

 

      Mivel ő a főszerkesztője a lapnak – a szip cikk cimében sameszként is szerepel – de ez biztos elirás (mert sabesz-gojról lehet szó de nem samesz-gojról…) – az y. elmondja hogy a legérdekesebb rovat az Állatbarátban a… zsidó viccek, és ez érthető is.

 

Lehet hogy ez az egész hihetetlen történet egy vicc csupán –amit szip talált ki  akárcsak anno saját rabbijelöltségét. De ha nem – kérdés: nincs a fuvarosoknál egy zsidó aki el tudna szerkeszteni egy ilyan lapocskát? Miért kell hogy valaki "megértse" őket?…

 

2) CHILUL HÁSÉM

 

     Ez az amerikai Máv dolog nemcsak egy komplett marhaság, hanem olyan Chilul Hásém (Isten nevének meggyalázása), amit csak vagy egy antiszemita goj, vagy egy pihentagyu zsidó űgyvéd találhatott ki. Nagyon helyesen teszi mindenki – Feldmajer elnöktől kezdve Karsai László történészig – akik felemelik tiltakozó szavukat ez ellen. Mindennek van határa és itt sulyos határátlépés történt – a magyarországi Holokauszttagadás javára.

Published in: on február 13, 2010 at 9:11 du.  Vélemény?  

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (31)

A TOLVAJ AKI NEM AKART HAZUDNI

Akiba rabbi szokta mondani: "A kacarászás és a könnyelműség hozzászoktatja az embert az erkölcstelenséghez A hagyomány, a Tóra védőgátja:a tizedadás – a gazdagságnak; a fogadalom – az önmegtartóztatásnak. A bölcsesség védő gátja pedig a hallgatás". (Atyák, 3, 13).

Akiba ben Joszéf Izrael nagy bölcseinek egyik legnagyobbika volt. A hagyomány Mózessel és Ezrával, az Írástudóval együtt említi. Egyszerű pásztor volt, innen küzdötte fel magát a javnei nemzedék egyik legmarkánsabb tanaitává, majd – élete végén – a Bar-Kochba felkelés egyik kezdeményezője és szellemi vezére lett, s a felkelés elbukása után a Tíz Mártír egyike.(Részletes életrajzát lásd Naftali Kraus: Az Ősi Forrás(3) A Talmud Bölcsei, Budapest, 1993 és 2001).

Jehuda rabbi, a Fejedelem, Akibát élő lexikon nak tartotta, aki a Tórát rendszerbe foglalta, a halacha különböző tételeit osztályozta és egymással összefüggésbe hozta. (Maimonides: a Fény könyve – Széfer Hámáor) A Talmud is sokoldalú polihisztirnok nevezi, kihez fogható Joszi ben Joezer óta nem volt. (Jeruzsálemi Talmud, Szota, 9, 10)

* * *

Akiba idézett mondása öt olyan elemet tartalmaz, melyek – ha betartják vagy megfogadják – megóvják a zsidó embert a helytelen viselkedéstől. A védőgát (szjág) szó a (bűntől való) távoltartást akarja kifejezni. Erre példa az olyan ember esete, aki megfogadja, hogy többet nem iszik bort.A halacha szerint ilyen esetben nemcsak bort nem szabad innia, hanem sem mazsolát, sem szőlőt sem szabad ennie, azaz semmi olyat, aminek bármi köze lehet a borhoz.

Ebben az értelemben a védőgát tehát olyan keret, mely szigorúbb határokat szab, mint maga a törvény, mert még attól is eltilt, ami a törvény szerint még megengedhető volna, de esetleg a törvény megszegéséhez vezethet.

* * *

Az elsőként megjelölt "védőgát" a negatív cselekedetek és magatartás ellen szól. Ezzel kapcsolatban Tiferet Jiszráél azt írja, hogy az erkölcstelenség – ezalatt Bölcseink mindig a nemi erkölcsöt értik – olyan dolog, aminek az elkövetéséhez két ember kell, minek következtében lehetséges, hogy a szégyenérzet visszatartaná az embert attól, hogy vétkezzen. Ha pedig az ember szemérmes, és vigyáz a jó hírére, számításba veszi, hogy mit fognak róla gondolni. Arról már nem is beszélve, mennyire megszégyenül majd a túlvilágon. Mindent egybevetve, az önbecsülés és a szégyenérzet képes visszatartani az embert a bűnbeeséstől.
Ha pedig valaki gúnyolódó, mindent elviccelő természet, nem törődik azzal, mit gondolnak róla mások, és mi lesz a vége könnyelműségének.

* * *

"A hagyomány védőgátja a Tórának" – a klasszikus kommentátorok többféleképpen értelmezték.

Bartinora szerint a szájhagyomány segítségünkre van egyes nehezen érthető szövegek megértésében. A Szóbeli Tan tulajdonképpen az írott Tan kiegészítésére szolgál, a kettő elválaszthatatlan egymástól, azaz egygyé vált.

Rabbénu Jona értelmezésében ebben az esetben a hagyomány alatt az írott Tóra írásszabályai, a fejezetekre való felosztás, az egyes helyeken való specifikus pontozás értendők. A Bölcsek "megszámolták a Tóra betűit", amelyek egy autorizált szöveget alkotnak, és ez lehetetlenné teszi, hogy mindenki úgy értelmezze, illetve olvassa a Tórát, ahogy akarja, és bármit is belemagyarázzon.

A Chida (Chájjim Dávid Azuláj) elbeszél egy történetet, melynek hőse Száádjá, a híres gáon, a gáoni korszak egyik neves Tóra-nagysága. A szabó elvitte gáonnak az elkészült ruháját, aki élcelődve megkérdezte, hány öltéssei varrta. A szabó erre visszakérdezett: mondja meg nekem, Mester, hány betű van a Tórában? Száádjá nem tudta a választ, ami nagyon elkeserítette, mert első ízben fordult elő, hogy valamire nem tudott felelni. Így kénytelen volt megszámolni a Tóra betűit. Később az esetről még egy verset is írt.

* * *

Tiferet Jiszráél véleménye szerint azért kell a Tórának védőgát, mert elterjedne az a hiedelem, hogy a Tóra emberi alkotás, amit az idők során folytonosan alakítgattak. A Maszora, a hagyomány egyértelműen hirdeti ide értve a legszigorúbb szövegrögzítést, a betűk számát, a különleges pontozás okat stb. -, hogy ez a Mózes által kapott Tóra, amihez sem hozzátenni, sem elvenni nem lehet.

"A tizedadás védőgátja a gazdagságnak" – mondja Akiba.

A zsidó felfogás szerint a papi tized minden válfaja, illetve tágabb értelmezésben a jótékonyság, a cödóke adása a legfőbb biztosítéka annak, hogy az ember meggazdagodjék, hogy bőséges megélhetése legyen. "Tizedelj, hogy meggazdagodj" – szól Bölcseink szellemes szójátéka…

"Ha látsz valakit, aki a pénzét szórja jótékony célra, tudd meg, hogy jó befektetést eszközöl" – mondja a Midrás, mint ahogy a Példabeszédekben is írva van: "Van ember, aki szórja a pénzét, és annál több van neki".
(Példab. 1, 24) Maláchi, az utolsó próféta, akivel egy korszak véglegesen lezárult Izrael történelmében (a második Templom elején, kb. 2500 évvel ezelőtt), azt mondta: "És hozzátok a tizedet a kincstárba… és tegyetek próbára engem, mondja az Örökkévaló, ha nem nyitom meg nektek az ég csatornáit és az áldás csőstóI fog ömleni [az eső], amíg csak meg nem elégelitek". (Maláchi, 3, 10) –
Miért kell a gazdagságnak védőgát? – teszi fel Tiferet Jiszráél a kérdést.
– Azért, mert a gazdag ember könnyen elhiteti magával, hogy meggazdagodásának saját tehetsége, üzleti rátermettsége az oka. Az ilyen ember önteltté válik, és megfeledkezik Istenről. A tizedadás törvénye emlékezteti őt arra, hogy ő nem más, mint egy bérlő, aki Isten kezéből kapta a vagyonát. A szerencse egyébként is forgandó, s aki ma gazdag, holnap nincstelen szegény lehet. A jótékonyság viszont örök érvényű érdem.

* * *

"A fogadalmak az önmegtartóztatás védőgátjai, míg a bölcsesség védőgátja a hallgatás" – hangzik Akiba mondásának befejező része.

Az önmegtartóztatás az emberi természet megjavításának egyik módja.
Ha valaki tisztában van gyengéivel, és tudja mitől kell óvakodnia, hogy ne kövessen el hibákat, esetleg bűnt, akkor cselekedeteiben önmegtartóztató lesz. Például ha valaki le akar szokni az italról, még a kocsma közelébe sem fog menni. A Misna azt tartja, ha valaki az önmegtartóztatáson kívül még fogadalmat is tesz, több esélye lesz arra, hogy ura legyen önmagának.

Volt egyszer egy ifjú ember – meséli a Midrás -, aki rossz társaságba keveredett és tolvaj lett belőle. Olyannyira tehetséges volt, hogy rövidesen ő lett a tolvajbanda vezére. Később már szeretett volna jó útra térni, de ez egyáltalán nem volt egyszerű, mert igencsak belejött, és félt, nem fogja tudni abbahagyni.

Elment hát Simon-ben Sátáchhoz – a kor nagy cádikjához – tanácsot kérni.
Ne félj, minden rendben lesz – mondta neki a rabbi. – Még csak meg sem tiltom neked, hogy lopj, mert ez úgysem használna semmit. Ezzel szemben ígérd meg és tégy szent fogadalmat, hogy soha többé nem hazudsz. Ez majd a javadra válik, és megment a további kísértéstől.

Az ifjú fogadalmat tett, majd hazament. Hamarosan alkalma nyílt a szomszédja házát kirabolni. Már össze is szedte az összes holmit, amikor eszébe jutott, mit fog mondani a szomszédjának, ha megkérdi tőle, nem tudja-e, ki rabolta ki a házát? Ha azt mondom, nem tudom, akkor hazudok, holott fogadalmat tettem, hogy ezentúl csak igazat beszélek. Mire a gondolat végére jutott, rájött, hogy Simon milyen bölcsen járt el, hogy őt visszatartsa a vétektől. Ezért aztán szépen mindent visszarakott a helyére, hogy nyoma se maradjon tettének.

* * *

"A bölcsesség védőgátja a hallgatás."

Világos és érthető. "Hallgatni arany" -szól az ismert közmondás is. "Ha a balga hallgat, okosnak tartják" – olvashatjuk a Példabeszédekben. (Példab. 17,28) Ezek szerint mindenki, aki hallgat, okosnak tekinthető), mert ha a hallgató balga okos, akkor a nem fecsegő okos, különösen az – teszi hozzá Heller rabbi (Toszfot Jom tov).

Bartinora pontosan körülírja, miről is van itt szó. Tóra-tanulásról semmi esetre sem, mert a Tórában való állandó búvárkodás nincs összhangban a hallgatással. A pletykálkodásról, rossz nyelvek fecsegéséről szintén nem, hiszen ezeket a Tóra kifejezetten tiltja. Miről van tehát szó? Az ártalmatlan beszédről, ami ugyan nem tilos, csak éppenséggel nem ajánlatos. Ne szólj szám…, sok beszédnek sok az alja…

Tiferet Jiszráél a kerítést említi mint hasonlatot. Az ember akaratlanul is vétkezik, amikor sokat beszél, kigúnyolja embertársát, titkokat árul el stb. Ez olyan, mintha egy korlát nélküli tetőn sétálna valaki, ahonnan minden pillanatban leeshet. A hallgatás viszont meggátolja az embert, hogy akár akaratlanul is "megbotoljék".

* * *

Az adakozás és a meggazdagodás közötti összefüggés ígérete az egyetlen micve, amiben meg van engedve, hogy a zsidó ember "próbára tegye" az Örökkévalót, a próféta szavaival: "Hozzátok be a raktárba az egész tizedet… így próbáljatok ki engem – mondja a Seregek Ura -, meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást hozok rátok". (Máláchi, 3, 10) Van, aki azon a véleményen van, hogy az adakozás még akkor is nagy micvának számít, ha azt valaki a meggazdagodás reményében teszi. Általánosságban a micvák értékét csökkenti, ha azt valaki önös érdekből teszi, de a jótékonyságra ez nem vonatkozik, mégpedig azért nem, mert az mindenképp eléri a célját: a rászoruló megsegítését.

* * *

A hallgatás, mint a bölcsesség védőgátja – a haszidok kedvenc témái közé tartozik.
A szlonimi rebbe azonban kissé szkeptikusan megjegyezte, hogya hallgatás azért nem minden. Csupán azáltal, hogy valaki hallgat, még nem lesz bölcs.

A volozsini reb Rafaelről köztudott volt, hogy természeténél fogva igencsak hallgatag ember. Az a fáma járta róla, hogy amikor belefárad a hallgatásba, akkor kipiheni a hallgatás fáradalmait, és utána… tovább hallgat.

Amikor a guri rebbe hazatért erec jiszráéli látogatásáról (a húszas években), a kálisi rebbe, Jechezkiél Lifsitz, arról faggatta őt, hogy érzi magát, hiszen a Talmud szerint: "Erec Jiszráél levegője okossá teszi az embert".

– Ez így igaz – válaszolt a rebbe -, de az is benne van, hogy "az okosság védőgátja a hallgatás…"
Egy másik guri rebbe mondta egy alkalommal, hogy "a hallgatás a legmesszehangzóbb segélykiáltás…"
A mezritsi Mággid, Dov Beer, aki Báál-Sém- Tov utódja volt a haszid mozgalom élén, azt mondta:
– Érdekes, hogy Isten az embert két füllel teremtette, de egy céllal, hogy halljon. Két szemmel, és ugyancsak egy céllal, hogy lásson. Viszont egyetlen szájjal, de két céllal, hogy egyen és beszéljen.

S vajon miért van ez így? Azért, mert a beszéd cselekvés nélkül még arra sem érdemes, hogy külön érzékszerv legyen rá.

 

 

Published in: on február 12, 2010 at 11:53 de.  Vélemény?  
Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.